A KISCSOPORTOK ÉS A GYÜLEKEZET NÖVEKEDÉSE

A hívők közössége fontos szerepet játszik a lelki, az érzelmi, sőt a testi megújulásban, amelyet Isten kívánsága szerint mindenkinek át kell élnie. A növekedés a keresztényi kiscsoportok célja. Ha a kiscsoport nem növekszik, akkor nem Isten szándékával összhangban tevékenykedik. Gondoljatok arra, hogy a Szentlélek általi keresztség a személyes növekedés és az evangéliumhirdetés érdekében történik. „Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig“ (Apcs 1:8). Ezért a kiscsoportokban helye van mindazoknak is, akik még nem az egyházunk tagjai.

Személyes lelki fejlődésünket illetőleg lényegbevágóan fontos, hogy bekapcsolódjunk a munkába, amelynek eredménye a lelkek Krisztushoz vezetésében jut kifejezésre. Személyesen kell gondoskodnunk az isteni parancs megvalósításán (1Móz 1:28). Isten angyalokat is alkalmazhatott volna a lélekmentés munkájában; de nem tette. Miért? Tudja, mennyire fontos, hogy mindnyájan bekapcsolódjunk a Krisztusról való bizonyságtevésbe.

Ellen White komoly kijelentést tesz ezzel kapcsolatban:

„Ha Krisztus tanítványához méltóan munkába kívánsz menni, hogy neki lelkeket nyerj meg, csakhamar belátod, hogy az isteni dolgokban mélyebb tapasztalatokra és nagyobb ismeretre van szükséged, és éhezni és szomjúhozni fogod az igazságot. Imában Istennel fogsz küzdeni, és hited megerősödik; lelked felüdül a megváltás és üdvösség forrásánál. A megpróbáltatások és küzdelmek Isten Igéjéhez és az imához űznek. Krisztus kegyelmében és ismeretében fogsz növekedni, és gazdag tapasztalatokra teszel szert.” (Krisztus követése, 195)

A hívők kis csoportjának támogatása fontos szerepet játszik abbeli törekvésünkben, hogy elérjük az embereket. A csoport tagjai egyesítik imáikat azok érdekében, akiket el kell érnünk. Ugyanakkor, a lélekmentés munkájában a nálunk tapasztaltabb személy tanácsa igen hasznos lesz a számunkra. Isten felhasználja a csoportban levő lelki apákat és anyákat, hogy támogassák a tapasztalatlanabbakat embertársaik Krisztushoz vezetésében.

A kiscsoport kiváló környezetet kínál az istenkeresők számára, mert ott kedves, gondoskodó személyekre lelnek, akik elfogadják őket úgy, amilyenek. Az Istent kereső ember olyan környezetben találja magát, ahol Isten Lelke hatékonyan munkálkodhat azon, hogy e lélek megtérjen Krisztushoz.

Az Apostolok Cselekedeteiben azt olvassuk, hogy az első gyülekezet azért növekedett, mert a hívők folytatták a közösség ápolását: „És minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel. Dicsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az üdvözülőkkel” (Apcs 2:46-47).

Isten mind a hívőknek, mind a nem hívőknek egyformán szolgál a kiscsoportban. Ezt a Lélek gyümölcse és ajándékai révén teszi. A kiscsoport légköre teljesen más, mint a hagyományos evangéliumhirdetés személytelen dinamikája. A kiscsoport lényege a közeli kapcsolatok kiépítése.

Amikor a embertársaink, akik még nem ismerik Jézust, ilyen környezetben ismerik meg a kereszténységet, illetve a számára új bibliai igazságokat, akkor ezt a hozzájuk közel álló csoporttagok környezetében teszik. Olyan környezetben vannak, amely kedvez a személyes lelki növekedésnek.

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

A LÉLEK AJÁNDÉKAI ÉS A KÖZÖSSÉG

Még egy fontos tényező, amely segítségével a kiscsoportok eredményesen működhetnek, a Lélek ajándékainak kihasználása a gyülekezetben. Mivel a Lélek ajándékai a Szentlélekkel teljes hívők által jutnak kifejezésre, lényegbevágóan fontos, hogy a hívők Szentlélektől kereszteltek legyenek. Az Újtestamentum néhány fejezete éppen a Lélek ajándékairól beszél.

A legkiemelkedőbb verseket, a Lélek ajándékaival kapcsolatban, Pál leveleiben találjuk: „Mert miképpen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van, azonképpen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk. Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint, akár írásmagyarázás, a hitnek szabálya szerint teljesítsük; Akár szolgálat, a szolgálatban; akár tanító, a tanításban; Akár intő, az intésben; az adakozó szelídségben; az elöljáró szorgalmatossággal; a könyörülő vidámsággal művelje” (Róma 12:4-8).

„Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése. Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint; Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által; Némelyiknek, csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja. Mert a miképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is” (1Kor 12:7-12).

„Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint. Ez okáért mondja az Írás: Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek. (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire? A ki leszállott vala, ugyanaz, a ki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.) És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul” (Ef 4:7-11).

Ezeknek az ajándékoknak kiemelkedően fontos helyük van a hívők egyedi, és a gyülekezet közös, lelki fejlődésében. Pál apostol az emberi test hasonlatát alkalmazza, és felsorol különféle testrészeket, kihangsúlyozva, hogy milyen szerepe van egy-egy testrésznek az egész szervezet működésében. A következtetés világos. Minden testrésznek megfelelően kell működnie ahhoz, hogy a test egészséges legyen, és megfelelően végezhesse a feladatát: „Mert a test sem egy tag, hanem sok. Ha ezt mondaná a láb: mivelhogy nem kéz vagyok, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-e azért? És ha a fül ezt mondaná: mivelhogy nem vagyok szem, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-e azért? Ha az egész test szem, hol a hallás? Ha az egész hallás, hol a szaglás? Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, amint akarta. Ha pedig az egész egy tag volna hol volna a test? Így azonban sok tag van ugyan, de egy test. Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem. Sőt sokkal inkább, amelyek a test legerőtlenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek” (1Kor 12:14-22).

Pál apostol a 25. versben arról is beszél, hogy a tagoknak gondoskodniuk kell egymásról. A gyülekezeten belül alkalmazva, a Lélek ajándékai nagyon áldásosak Krisztus testének minden tagja számára. Pál leírásából világosan látható, hogy a Lélek ajándékai nagyon fontosak mind a keresztények, mind pedig az egyház növekedésében. Pál állítása, hogy „gondoskodjanak egymásért a tagok” világosan az igazi keresztényi közösségre utal. Hogy mély együttérzést tanúsíthassunk hittestvéreink iránt, ahhoz valóban ismernünk kell őket. Szabadon osszuk meg velük a szükségleteinket, küzdelmeinket, reményeinket, álmainkat, ha ugyan szolgálni akarunk egymásnak.

Pál apostol a következő szavakkal emeli ki az egymásnak való szolgálás fontosságát: „Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét” (Gal 6:2). Az ilyen közösségi élet nem élhető át, ha a gyülekezet a hagyományos módon viselkedik. Ha a hittestvéreinkkel való összeköttetésünk abból áll, hogy szombat reggel, amikor összetalálkozunk velük, szívélyesen köszöntjük őket, akkor nincs lehetőség arra, hogy létrejöjjön a bibliai közösség. A Lélek ajándékai nagyon gyakorlatias módon lehetnek a közösség áldására. A tanító szolgálat például az Újszövetségben, a Biblia tanulmányozásának képessége. Ezért azonnal érthető, hogy mit is jelent ez az ajándék a kiscsoport számára. A csoport célja nem az, hogy elsősorban bibliatanulmányozó csoport legyen. Ámbár jut elég idő arra is; de a hívők kis csoportjainak célja elsősorban az istentisztelet, és a gyógyító közösség hatásának kibontakoztatása. A tanítás ajándéka, amely ide is beillik, minden csoporttag számára áldásos lesz. Röviden adjuk elő a tanítást az Igéből, és ne nyújtsuk el hosszan. A hangsúly legyen mindig az Ige gyakorlati alkalmazásán a csoporttagok gondjainak megoldására.

Egy másik példa az ösztönzés képessége. Ha van ilyen ajándékod, az Úr majd felhasznál ahhoz, hogy másokat bátoríts, vigasztalj, reménnyel táplálj, különösen a csoportod sértődős tagjait, ugyanakkor azokat is, akik különféle életgondokkal küzdenek. Ennek az ajándéknak a kifejeződése révén, ösztönző bibliai tanácsokat kapnak tőled a kiscsoport tagjai. Tehát az ilyen lelki ajándékok, ha kifejezésre jutnak a keresztényi csoportoknál, lehetővé teszik a Lélek számára, hogy mindenkinek szolgáljon.

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

A LÉLEK GYÜMÖLCSE ÉS A KÖZÖSSÉG

A hatékony keresztény kiscsoportok két lényeges eleme: a Lélek gyümölcse és a Lélek ajándékai, melyek a résztvevők életében nyilvánulnak meg. Csak egy mód van rá, hogy mind a két elem jelen legyen: ha a résztvevők Szentlélekkel teltek.

Mai elmélkedésünk témájaként megvitatjuk a Lélek gyümölcsének szerepét az ilyen közösségben. Ha a Lélek gyümölcse nincs jelen és nem is érlelődik a résztvevők életében, nem tud egészséges közösség kialakulni a csoport tagjai között. Nem alakul ki olyan jellem sem, amely a többi csoporttag javát szolgálná. A Lélek gyümölcsét Pál Galatai levele sorolja fel: „De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény” (Gal 5:22). A Lélek első gyümölcse a szeretet. A görög eredeti itt az agape (ἀγάπη) szót használja, ez a szeretetnek legmagasabb fokú megnyilvánulását fejezi ki. Az a fajta szeretet ez, amellyel Isten szeret bennünket, miközben a legjobbat teszi szeretteiért.

Ezt a fajta szeretetet Jézus Máté 5:44-ben mutatja be: „Én azért azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.” Pál így írja körül ezt az agape szeretetet. „A szeretet hoszzútűrő, kegyes; a szeretet nem írígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.” (1Kor 13:4-7.)

A szeretetnek ezek a gyümölcsei lehetővé teszik a kiscsoport résztvevőinek, hogy megértést és együttérzést tanúsítsanak a csoport többi tagjai iránt. Példaadásukkal lecsendesítik a mások által kiejtett éles szavakat és szélsőséges álláspontokat. Ugyanakkor nem tanúsítanak bíráló hangnemet, ha valaki saját nehézségeit és küzdelmeit osztja meg a csoport tagjaival. Ehelyett részvétüket és sajnálatukat fejezik ki a másik iránt. Igyekezni fognak gyógyító, bátorító és felszabadító szavakat intézni azokhoz, akiknek erre szükségük van.

A Pál listáján szereplő minden következő gyümölcs hasonló jelentős szerepet tölt be a kedves légkör fenntartásában, amely elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy a keresztények kis csoportja Isten szándékának megfelelően működjön. A Lélek gyümölcsét meghatározó minőségeket lehetetlen elérni anélkül, hogy valaki be ne töltődjön Szentlélekkel. Az ilyen kiscsoportokban szükség van Lélekkel betelt keresztényekre, akik olyan légkört tudnak teremteni, ahol az összes résztvevő növekedhet Krisztus teljességéig. “És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: a szentek tökéletesbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére: hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által, hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban; a kiből az egész test szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztvén az Ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben” (Ef 4:11-16).

A Szentlélek keresztsége általi lelki gyümölcsöknek meg kell nyilvánulniuk azoknak az életében, akik alapítói a kiscsoportnak. Isten embereken keresztül szeret bennünket. A Lélektől betelt keresztényeken át Isten kifejezi szeretetét a közösséghez csatlakozók felé, függetlenül attól, hogy keresztények-e van sem.

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

ISTEN CSALÁDJA

A bűn megosztotta Isten családját. A megváltási terv e család  megújulását szolgálja. Pál a következőképpen fordul azokhoz, akik életükben válaszoltak Isten hívására: "Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és  cselédei az Istennek." (Ef 2:19)

A Károly bibliafordítás szerint a cseléd kifejezés a görögben úgy hangzik, hogy oikeios (οἰκεῖος). A Szent István Társulat által fordított Biblia ezt így adja vissza: "Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai." Amikor hinni kezdtünk Jézus Krisztusban, mi Isten háztartásnak tagjaivá váltunk. Részét képezzük Isten családjának.

Hajlamosak vagyunk tágabb értelemben elmélkedni az egyházról, mint közösségről és gyülekezetről. Csak ritkán hajlunk afelé, hogy az egyházra úgy tekintsünk, mint kisebb családra. A korai egyház azonban a bibliai és történelmi nézőpontból szemlélve kis házi közösségekből tevődött össze. Ezek a kiscsoportok családként működtek.

Amikor Pál saját érzéseit fejezi ki a Thessalonikában működő isteni család iránt, ő tulajdonképpen arról a viszonyról beszél, amit meg kell élni Isten családjában: "Így felbuzdulva irántatok, készek valánk közleni veletek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a mi magunk lelkét is, mivelhogy szeretteinkké lettetek nékünk" (1Thess 2:8). Ez a fajta gyengéd viszony nem valósulhat meg egy széleskörű gyülekezeti közegben. Ha gyülekezeti tevékenységünk elsősorban abból áll, hogy szombat reggelenként eljövünk az istentiszteletre, üdvözöljük barátainkat, majd pedig hazamegyünk, nem tudjuk megvalósítani ezt a fajta család-viszonyt.

Például, mi lenne, ha valaki mesélne nektek egy olyan családról, amely hét közben elkülönülten él, majd pedig hetente egyszer összejön egy-két órára? Röviden üdvözlik egymást, utána leülnek a sorokba és meghallgatják valakinek az előadását. Ezt követően mindenki elmegy a maga útjára, hogy azután hét nap múlva ismét találkozzanak, „együtt” legyenek, üdvözöljék egymást, leüljenek a sorokba és meghallgassanak egy újabb előadást. Hogyan vélekednétek egy ilyen közösség egységéről? Azt hiszem, fölvetnétek a kérdést: ők valóban családot képeznek?  Többségetek megállapítaná, hogy családi közösségük stílusa hagy némi kívánnivalót maga után.

Furcsán és szomorúan hangzik, de a keresztények többsége épp ezt a modellt választja a gyülekezeti család mintaképének.  Egy egészséges családban a tagok közel állnak egymáshoz, jól ismerik egymást. Tudják egymás szorongásait, félelmeit, reményeit, frusztrációit és kölcsönös küzdelmeit. Isten családjának ugyanilyen módon kell működnie, ellenben jelentős előnye van egy átlagos világi családdal szemben.

Isten családjának megvan az a tapasztalata, hogy rendelkezik a lelki gyümölcsökkel és a Lélek adományaival. Egy gyengéd és gondos családban a tagok bátorítják egymást szavakkal és tettekben.  Maga Isten szolgál a családtagoknak, mégpedig a családtagokon keresztül, miközben azok szüntelenül elnyerik a Szentlélek keresztségét. Az Istennel való szoros kapcsolat, amely meghozza ezt a naponkénti keresztséget, lehetővé teszi Krisztusnak, hogy a hívekben éljen és szolgáljon rajtuk  keresztül. Az ilyen családi dinamizmus azonban csak olyan közegben valósulhat meg, ahol léteznek a hívek kis csoportjai.

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

AZ EGYHÁZ

Az Újszövetség az ekklesia (ἐκκλησία) görög szóval jelöli az egyházat, aminek a szószerinti jelentése: kihívottak közössége. Amikor az emberek válaszolnak a Szentlélek hívására és Üdvözítőjüknek fogadják Krisztust, ők az eklezsia vagyis az elhivatottak közösséségnek részévé válnak.

Az Újszövetség tanítása szerint az egyháznak két fontos küldetése van:

1) Hirdetni Isten igéjét, hogy az emberek higgyenek a Biblia tanításának. Pál a következő szavakkal fejezi ki az egyház fogalmát: ”De ha késném, hogy tudd meg, mi módon kell forgolódni az Isten házában, mely az élő Istennek egyháza, az igazságnak oszlopa és erőssége.” (1Tim 3:15). Pál az „igazság oszlopának és erősségének” nevezi az egyházat. Az elhivatottaknak hinniük, élniük és hirdetniük kell Isten szavát.

2) Az egyház második életfontosságú szempontja az újszövetség szerint a “közösség”. János apostol így tanít erről első levelében: “Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségetek legyen velünk és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.” A közösség egyszerű értelmezése nem új fogalom. Tulajdonképpen egyrészt közösséget alkotunk amikor a gyülekezetben szombatonként imádkozunk Istenhez, vagy amikor együttesen részt veszünk valamilyen közös egyházi rendezvényen. A közösség újszövetségi megfogalmazása azonban sokkal tágabb, mint azt a keresztények többsége gondolná.

A közösség szó a görög koinonia fordítása. Ennek a kifejezésnek névszói jelentése a tevékeny részvétel, az aktív bekapcsolódás. A szó igei jelentése a kommunikáció, az osztódás és a kiosztás. Ebből kifolyólag a “közös koinonia” sokkal többet jelent egyszerű egymás mellett ülésnél a szombati istentiszteleten a templomban, vagy részt venni a játékban egy társas összejövetelen. A közösség újszövetségi jelentése sokkal mélyebb. Lényegében azt jelenti, hogy szolgáljunk egymásnak. Nemcsak azt értjük alatta, hogy tudjuk egymás nevét és lakóhelyét, vagy, hogy szívélyesén üdvözöljük egymást szombat reggelenként. Ez azt jelenti, hogy megosztjuk a reménységet, az álmokat, küzdelmeket és fájdalmakat. Azt is jelenti, hogy megengedjük Istennek, használjon fel bennünket a másokért végzett szolgálatban.

Az újszövetség szerint az egyházi közösség az Isten által elhívott egyének gyülekezete, akiket Ő azzal a szándékkal hívott ki a világból, hogy közösséget alkossanak a bibliai hitelvek alapján, tevékenyen társalogjanak, kommunikáljanak egymással, osztódjanak és egymásnak szolgáljanak. Ez azt jelenti, hogy megosztják a reménységet, az álmokat, küzdelmeket és fájdalmakat. Azt is jelenti, hogy megengedjük Istennek, használjon fel bennünket a másokért végzett szolgálatban.

Ha a keresztények nincsenek ilyen viszonyban egymással, cserben hagyják Istennek az egyházával kapcsolatos tervét. Lehet, hogy szombatot ünneplünk, járunk a gyülekezetbe, de ha nem vagyunk igazi koinonia a keresztényi közösségben, mi nem éljük meg az egyház isteni fogalmát a szó legmagasztosabb értelmében.

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

A LÉLEK KERESZTSÉGE ÉS A KISCSOPORTOK

A kiscsoportok is megtapasztalhatják a Szentlélek keresztségét. Mindkettő nélkülözhetetlen, hogy a keresztény Krisztus teljességére felnőjön. A csoport magvát alkotók számára igen lényeges a Szentlélek keresztsége, hogy Isten tervével összhangban hatással lehessenek másokra. Ezt világosan látjuk Krisztus és tanítványainak tapasztalatából. A tizenkét tanítvány három és fél évig volt Krisztussal és egymással. Mégis azt látjuk, amint egymással vitatkoznak a pászka elfogyasztásának helyére vezető úton, mielőtt elfogták Jézust, hogy keresztre feszítsék: „Támad pedig közöttük versengés is, hogy ki tekinthető közöttük nagyobbnak” (Luk 22:24). A közösen töltött évek alatt nem jutottak el az igazi közösségre és kedvességre, Istennel és egymással. Maga az a tény, hogy a csoport tagjai voltak, Jézus pedig a vezető, nem volt elegendő a jellemváltozáshoz és a Krisztus teljességének eléréséhez.

Később azt olvassuk, hogy hatalmas változás történt náluk. Hogy lehetséges ez? Pünkösdkor megkeresztelkedtek Szentlélekkel és ez változást hozott náluk. Attól a naptól fogva ők, és akik velük voltak igazi közösségre jutottak, amiben Isten terve szerint minden hívőnek részesülnie kell. „És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. És minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel. Dicsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel” (Apcs 2:42,46-47).

Annak a közösségnek az ápolását, amilyen az őskereszténységben jelen volt, nem lehet megvalósítani a rendszeres szombat reggeli istentiszteleteken. Az ilyen közösség csak a kiscsoportokban valósulhat meg. A rendszeres szombat reggeli istentisztelet nagyon fontos. De önmagában nem elegendő.

A Szentlélekkel megtelt kiscsoportokra két példát is találunk a Szentírásban. Pál 1Kor 12 fejezetében bemutatja mennyire lényeges a hívők között a szoros kapcsolat. Az egyház és a hívők tevékenységét az emberi testtel szemlélteti. Bemutatja mennyire fontos, hogy a test minden tagja a szervezetet, mint közösséget szolgálja. A Szentlélekkel megtelt hívőknek szükségük van egymásra. Úgy kell szolgálniuk egymásnak, mint ahogy a szív, a jobb kéz, szem stb. szolgálja a test többi részét. Ez a hasonlat világosan megmutatja, mennyire fontos a test minden részének élő kapcsolatban lennie egymással.

Így az otthonokban összegyűlt kis csoportokban, a Szentlélek képessé teszi a hívőket a szoros kapcsolat fenntartására, az élő kapcsolatra Krisztus testével. Így szolgálhatnak a test tagjai egymásnak. „Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése. Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint; egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által; némelyiknek csodatevő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; de mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja. Mert a miképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is” (1Kor 12:7-12).

"És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesbbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére: Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban; A kiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben” (Ef 4:11-16).

Íme, még egy példa az otthonokba összegyűlt kiscsoportok bemutatására – a tábortűz köré összegyűlt emberek. Emlékezzünk vissza, hogy ültünk valamikor a tábortűz körül és szemléltük, amíg a tűz megemészti és hamuvá változtatja a fát. A tüzet úgy lehetett fenntartani, ha az égő fadarabokat egymás mellett tartottunk és időközönként újabb fadarabot tettünk a tűzre. Ha egy égő fadarabot kivettünk a többi közül, nemsokára megszűnt égni, és kialudt. Ez a példa jól szemlélteti, mennyire fontos a szoros keresztény közösséget ápolni.

A Szentlélektől megkeresztelt hívőknek két dolgot kell megtenniük, hogy életükben ne aludjon ki a „tűz”:

1. Istentől állandóan kérniük kell, hogy a Szentlélek töltse be őket (Ef 5:8)
2. Állandó közösséget kell fenntartaniuk azokkal a hívőkkel, akik szintén Szentlélekkel teltek, illetve vágynak a Szentélekkel való betöltekezésre.

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

A KORAI EGYHÁZ ÉS A KÖZÖSSÉG

Személyes meggyőződésem, hogy az Úr arra indítja népét, hogy részletesen vizsgálja meg az újszövetségi egyház történetét. Az adventista hívők már régóta Isten maradék népének tartják magukat. Valóban Isten Szavának megtartására törekszünk, ahogy azt az újszövetségi egyház is tette. Hiszem, az Úr nem csak arra szólít bennünket, hogy maradjunk meg „az apostolok tudományában” hanem foglalatosak legyünk „a közösségben, a kenyér megtörésében és a könyörgésekben” (Apcs 2:42).

Isten arra szólítja népét, hogy ugyanolyanok legyenek, mint a korai újszövetségi egyház, nemcsak a tanításban, hanem a közösségben is. A közösség fontos része az Isten maradék népéhez való tartozásnak. Figyelmesen vizsgáljuk meg, hogy milyen volt Isten korai egyháza.

Az Apostolok cselekedetei arról értesítenek bennünket, hogy az őskeresztények a templomban és házanként jöttek össze: „És minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel” (46. v). Mivel a keresztényeket nem fogadták örömmel a zsidó zsinagógákban, ezért az otthonuk vált az istentisztelet és a közösség középpontjává. A hívők otthona volt az a hely, ahol összejöttek Istent dicsérni, tanulmányozni és a közösséget megélni. Az Újszövetségben számos szöveg megemlíti, hogy a keresztények házaknál jöttek össze.

Olvassuk el ezeket a szövegeket:

• „És mikor bementek, felmenének a felsőházba, a hol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia” (Apcs 1:13).
• „És egy Lidia nevű, Thiatira városbeli bíborárús asszony, ki féli vala az Istent, hallgata reánk. Ennek az Úr megnyitá szívét, hogy figyelmezzen azokra, a miket Pál mond vala. Mikor pedig megkeresztelkedék mind házanépével egybe, kére minket, mondván: Ha az Úr hívének ítéltetek engem, jertek az én házamhoz, és maradjatok ott. És unszola minket” (Apcs 16:14-15).
• „De a zsidók, kik nem hisznek vala, irigységtől felindíttatván, és maguk mellé vévén a piaci népségből némely gonosz férfiakat, és csődületet támasztván, felháboríták a várost; és a Jáson házát megostromolván, igyekeztek őket kihozni a nép közé. Mikor pedig őket nem találák, Jásont és némely atyafiakat vonszolák a város elöljárói elé, kiáltozva, hogy ezek az országháborítók itt is megjelentek; Kiket Jáson házába fogadott: pedig ezek mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekesznek, mivelhogy mást tartanak királynak, Jézust. Fel is indíták a sokaságot és a város elöljáróit, kik hallják vala ezeket. De mikor kezességet nyertek Jáson és a többiek részéről, elbocsáták őket” (Apcs 17:5-9).
• „Hogy semmitől sem vonogattam magamat, a mi hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként” (Apcs 20:20).
• „Köszöntsétek Priscillát és Akvilát, kik nékem munkatársaim Krisztus Jézusban A kik az én életemért a saját nyakukat tették le; a kiknek nemcsak én mondok köszönetet, hanem a pogányok minden gyülekezete is. És köszöntsétek azt a gyülekezetet, mely az ő házokban van. Köszöntsétek az én szerelmetes Epenétusomat, a ki Akhája zsengéje a Krisztusban” (Róma 16:3-5).
• „Köszöntenek titeket Ázsia gyülekezetei; köszöntenek titeket az Úrban felette igen Akvila és Prisczilla, a házuknál levő gyülekezettel egybe” (1Kor 16:19).
• „Köszöntsétek az atyafiakat, akik Laodiceában vannak, és Nimfást és a gyülekezetet, mely az ő házánál van” (Kol 4:15).

Az apostolok megértették, milyen fontos a házi gyülekezetek kis közössége. Három és fél évig így imádkoztak Istenhez és gyakorolták a közösséget Jézussal. Így értjük meg, milyen fontos volt az apostolok számára a kiscsoportos közösségek folytatása, míg az emberek százai és ezrei fogadták el Krisztust. Az otthonokban az ilyen gyülekezeti közösség megkönnyítette az embereknek az egyházhoz való csatlakozását naponta. „Dicsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel” (Apcs 2:47).

A kiscsoportok nagyban hozzájárultak a gyülekezet növekedéséhez. Becslések szerint a harmadik században a Római Birodalomban hatmillió keresztény élt. A hívők kis csoportjai mindig alkalmas helynek bizonyultak az evangélium terjedésére. Az új hívők könnyen összegyűltek és alaposan megtanították őket. Kézenfekvő, hogy ezek a kis házi gyülekezetek nem csak a hívők gondozására voltak alkalmasak, hanem kis missziói központokká is váltak. A házaknál összegyűlt csoportok lehetővé tették az egyház növekedését, még a nagy üldözések alatt is.

Ahogy a hívők száma növekedett még több otthonban alakítottak újabb csoportot. Az a közvetlen és erős közösség, amely így létrejött, igen szoros kapcsolatot hozott létre a csoportok között is, amely alkalmat adott arra, hogy a hívők kölcsönösen bátorították egymást. Minden embernek szüksége van társai támogatására, teremtettségünknél fogva egységben sokkal erősebbek vagyunk, mint egyedül. A mai keresztényeknek is arra a közösségből fakadó erőre van szüksége, ami a korai egyházban jelen volt.

Imádkozzunk azért, hogy Isten mutassa meg számunkra, mit tehetünk ennek a közösségnek a megvalósításárért saját gyülekezetünkben.

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

VALAMI, AMI HIÁNYZIK

A Szent Lélek általi keresztség feltétlenül szükséges, ha a keresztény valóban Jézushoz kíván hasonlítani az életében és a szolgálatában. A Szent Lélek általi keresztség útján él Krisztus legteljesebben a hívőben. Ennek a szoros kapcsolatnak az eredményeként a hívő megvívja életének legnagyobb győzelmeit. Győz a bűn felett, és értelmes kapcsolatot alakít ki a Megváltóval.

Lényegében fontos lépés, hogy a keresztény megértse és megtapasztalja a Szent Lélek általi keresztség és a valódi keresztényi közösség közötti kapcsolatot. Függetlenül attól, hogy részesültünk a bibliai keresztségben (víz és Szent Lélek által), nem fogunk az Istentől kívánt mértékben növekedni lelkileg addig, amíg nem ápolunk közösséget a többi Lélektől áthatott hívővel. Megtelni a Lélekkel, de elszigeteltnek és függetlennek maradni a többi Lélektől áthatott kereszténytől nem csupán akadályozni fogja a lelki növekedést, hanem ilyen módon elveszíthetjük a Léleknek teljességét az életünkben.

A Bibliára támaszkodó egyházak, így az adventista keresztények is, hajlamosak a hangsúlyozott intellektualizmusra vallásgyakorlatukban. Mi, Adventisták nagyon sok létfontosságú bibliai igazságot ismerünk. A mi evangelizációs igyekvéseink ezekre a kiemelkedő igazságokra támaszkodnak. Ezért sokan, akik úgy döntenek, hogy egyházunk tagságához csatlakoznak, éppen ezen igazságok miatt teszik.

Az egyik tény, amely gyakran nyugtalanít, az adventista hívek gyengesége a keresztényi közösség területén. Mi aránylag független hivők vagyunk. Az egyénnek már a kiindulásnál rendelkeznie a kell a független lelkület bizonyos mértékével, mert a szombat megünneplése elválaszt bennünket a többi kereszténytől.

Gyakran olvasok a korai keresztény egyház tagjainak pünkösd utáni állapotáról: „És foglalatosak valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben” (Apcs 2:42). Tudtam, hogy a tanítást illetően mi vagyunk az igaz egyház. Ami azonban a közösséget illeti, nem léptünk előre. Észrevettem, hogy az adventisták többsége sokat dolgozik, hogy ellássa a családját, és mindent megtesz, hogy jelen legyen a szombat reggeli istentiszteleten. A legtöbb templomi szolgálat valahogy hivatalos, és kevés vagy semmi időt nem szentel a hívek közötti kommunikációnak. Ezért az átlagos közösségi szellem az istentisztelet előtti és utáni szívélyes üdvözlésre szorítkozik. A többség ezután hazamegy, hogy a következő szombaton újra megjelenjen az imaházban. Sok imaházunkban hét közben is vannak imaórák, amelyek általában az helyi pásztor beszél, utána pedig a jelenlevők imádkoznak. Az átlagos közösségi szellem az istentisztelet előtti és utáni szívélyes üdvözlésre szorítkozik. A hívek többsége azonban túl foglaltnak vagy túl fáradtnak érzi magát ezekhez az istentiszteletekhez.

Gyakran gondolkodom azon, hogy számunkra, adventisták számára a közösségnek nagyobb jelentőséggel kellene bírnia. A következő hét tanulmány arra mutat rá, hogy miért kell a Lélekkel áthatott keresztényeknek szorosabb kapcsolatot ápolniuk egymással, ha el szeretnék érni Krisztus teljességét, és fel szeretnének készülni az Ő eljövetelére.

Isten előtt imádságos szívvel vizsgáljuk meg magunkat, és kérdezzük meg hogy mennyire fontos számunkra a gyülekezeti közösség, mit jelent az számunkra és hogyan lehetnénk áldás keresztény testvéreink számára a gyülekezetben?

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

SZOMBATI NYUGALOM

Az örömüzenet megtanít bennünket a teremtés történelmére is. Mózes első könyvében olvassuk: „És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege. Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott vala” (1Mózes 21:1-2). Ebből az igehelyből megtudjuk, hogy Isten dolgozott, utána pedig megpihent. Ádám helyzete ezzel ellentétes volt. Ő először Isten nyugnapját élvezte, mivel a hetedik nap, a Szombat volt életének első teljes napja. Miután megnyugodott a hetedik napon, elkezdett dolgozni. Ugyanez a sorrend érvényes az ember megváltásával kapcsolatban is. Isten Krisztus bűntelen életével, halálával és feltámadásával elvégezte a megváltás tervét.

Az ember úgy éli meg Isten megváltását, hogy megpihen abban, amit Isten már megtett érte. Megpihen abban a tudatban, hogy Jézus meghalt a bűneiért. Ajándékként adta az életét, és ajándékként adta nekünk az örök életet. Megpihenünk a tudatban, hogy birtokolhatjuk Krisztus igazságát. Megpihenünk a tudatban, hogy a kereszten megtört a bűnös természet hatalma, és szabadon szolgálhatjuk Istent. Minden napunk pihenés, mert tudjuk, hogy Krisztus él bennünk, és a saját isteni életét nyilatkoztatja ki bennünk, ha megengedjük neki. Amikor a hivő megnyugszik ezekben az igazságokban, akkor képes „dolgozni”, és hittel szolgálni az Urat. Feltétlen szüksége van erre a megnyugvásra, hogy híven szolgálhassa Istent. A megnyugvás alatt azt a tényt értem, hogy hittel elfogadja a megváltást, és megbízik Krisztusban.

A Zsidókhoz írt levél negyedik fejezetében olvashatunk a pihenésnek egy hasonló meghatározásáról: „Annak okáért megvan a szombatja az Isten népének. Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is magáéitól. Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essék” (Zsidók 4:9-11). Isten szava világos, amikor a megnyugvásról van szó. Amikor bemegyünk Isten nyugalmába, akkor mi megszűnünk igyekezni. Szükségünk van Isten nyugalmára! Ellenkező esetben nem lehetünk Isten engedelmes gyermekei. Egyedül úgy győzhetjük le a kísértéseket és bűnt, ha megnyugszunk abban a tudatban, hogy Jézus lakozik bennünk, és megengedjük neki, hogy Ő élje az életünket. Hittel meg kell nyugodnunk ebben az igazságban, nehogy megzavarjuk Isten megváltásának a munkáját az életünkben azzal, hogy saját munkánkkal és saját törekvésünkkel próbálunk engedelmesek lenni.

Higgyünk, és engedjük be Krisztust az életünkbe! Nyugodjunk meg az Ő elvégzett megváltói munkájában. A Krisztusban való nyugalomra hív bennünket Isten a szombati pihenésnél: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat. De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja. Semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleényod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van. Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt” (2Mózes 20:8-11). Mi kell, hogy meghozzuk a döntést, miszerint hinni fogunk. Ez teljes átadást és egész életet igényel.

Imádkozzunk azért, hogy őszinte szívből keressük az Urat minden nap és kérjünk tőle erőt az engedelmes életre. „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segitségül, amíg közel van. Hagyja el a gonosz az ő utát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban” (Ésaiás 55:6-7).

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

KRISZTUSBAN LAKOZNI ÉS ŐT SZOLGÁLNI

Krisztust szolgálni súlyos teherré válhat, nyugtalansággal és idegességgel tölthet el bennünket, ha nem értjük és nem tapasztaljuk meg, mit jelent Krisztusban lakozni, és mit jelent az, amikor Krisztus bennünk lakozik. Amikor azonban egyszer átéljük a Krisztussal való egyesülés tapasztalatát, akkor minden megváltozik. Akkor a Mester örömöt okoz, a teher pedig könnyebbé válik.

Ellen White írt arról a nagy nyugalomról, amely Krisztust töltötte le, amíg a Földön szolgált. Ezt jegyezte fel Jézus viselkedésével kapcsolatban a nagy vihar idején:

„Amikor Jézust felkeltették a viharban, tökéletes nyugodt volt. Szavaiban, tekintetében nyoma sem volt a félelemnek, mivel szívében nem lakozott félelem. Ám nem a mindenható erő birtokában pihent. Nem mint az „ég, föld s tenger Ura” nyugodott csendben. Ezt a hatalmat letette, és így szólt: „Én semmit sem cselekedhetem magamtól” (Ján 5:30). Az Atya hatalmában bízott. Jézus hitben pihent – hitt Isten szeretetében, gondviselésében, a vihart lecsendesítő szó hatalma pedig Isten hatalma volt.”

(Jézus élete, 278.o.)

A folytatásban arra biztat bennünket, hogy ugyanilyen mértékben bízzunk az Úrban:

„Ahogyan Jézus hittel pihent Atyja gondviselésében, úgy kell nekünk megpihennünk Megváltónk gondoskodásában. Ha a tanítványok bíztak volna Benne, békében maradtak volna. A veszedelemben tanúsított félelmük megmutatta hitetlenségüket. Abbeli erőfeszítésükben, hogy megmeneküljenek, megfeledkeztek Jézusról, s csak akkor fordultak Hozzá, aki segíthet rajtuk, amikor magukban már nem bízhattak. Milyen gyakran szerzünk a tanítványokéhoz hasonló tapasztalatot! Amikor a kísértés vihara eljő, rettentő villámok cikáznak, a hullámok átcsapnak rajtunk, mi egyedül küszködünk a viharral, mert elfelejtjük, hogy Valaki segíthet. Saját erőnkben bízunk, míg reményünk porba hull, mentsen meg, nem kiáltunk hiába. Bár szomorúan megrója hitetlenségünket, önbizalmunkat, sohasem tagadja meg a szükséges segítséget. Legyünk szárazföldön vagy vízen, ha Megváltónk szívünkben él, nem kell félnünk. Élő hitünk az Üdvözítőben lecsendesíti az élet tengerét, s ő olyan módon szabadít meg a vészből, ahogy azt a legjobbnak ítéli.” 

(Jézus élete 278-279.o.)

Ha valóban megtapasztaltuk, mit jelent Krisztusban lakozni, és mit jelent az, amikor Ő bennünk lakozik, akkor az Ő jelensége számukra valóság. Folyton bennünk él majd, nem elméletben, hanem valóságban. A szolgálatunkból és az életünkből eltűnik a gond, a félelem és az idegesség. A szolgálat terhe lehull a vállunkról, és felváltja azt a benne érzett nyugalom. Ahogyan Ellen White írta, csalódnunk kell saját erőnkben és Jézus felé kell fordulnunk.

Ha Krisztusban lakozunk, olyan közösséget alakítunk ki vele, amilyen közössége volt neki az Atyával. Ez tette lehetővé számára, hogy biztonságban nyugodjon, amíg az Atya rajta keresztül szól és tesz. „Nem hiszed-e, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki én bennem lakik, Ő cselekszi e dolgokat” (Ján 14:10).

Imádkozzunk Isten segítségéért hogy bízni tudjunk Benne és ne az e világi értékekben, s közben az Ő áldását árassza ránk bőséggel! „Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket” (Zsolt 34:8).

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

ISTEN TÖRVÉNYE SZERINT ÉLNI ÉS KRISZTUSBAN LAKOZNI

Az az ember, aki Isten törvénye szerint él, Krisztusban lakozik. E két dolog nem létezhet egymás nélkül. Krisztus azt mondta: "Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben, amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében” (Ján 15:10). Jézus, a Szent Lélek és Isten törvénye elválaszthatatlanok egymástól. Amikor Krisztusban lakozunk, és Ő bennünk, a tízparancsolat életünk rész lesz, mert a Szent Lélek belevési azt a szívünkbe: „Akik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva. Nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira” (2Kor 3:3).

Maga Jézus adta át Mózesnek a tízparancsolatot. Az az Isten, aki Mózesnek megjelentette e törvényt, VAGYOK néven nevezte magát: „És monda Isten Mózesnek: VAGYOK AKI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem tihozzátok” (2Móz 3:14). Jézus azt állította magáról, hogy Ő az Ószövetség VAGYOK-ja: „Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” (Ján 8:58).

Pál leveleiben sok-sok utasításra lelünk azzal kapcsolatban, hogy milyen elveket és viselkedést vár el tőlünk az Úr. Pál nagyon pontos szavakkal írja le, hogyan kell viselkednünk: „Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt. Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, és felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben. Azért levetvén a hazugságot, szóljátok igazságot, ki-ki az ő felebarátjával, mert egymásnak tagjai vagyunk. Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek. A nap le ne menjen a ti haragotokon. Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet. Aki oroz vala, többé ne orozzon, hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, ami jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek. Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt. Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek” (Ef 4:22-32).

Miért tárja elénk a Szentírás ilyen részletesen, hogy Isten milyen viselkedést vár el tőlünk? Azért, mert tudatára kell ébrednünk a kísértéseknek, amelyek éppen a viselkedésünket célozzák meg. Ha nem tudnánk, mi Isten akarata ezen a téren, nem döntenénk úgy, hogy megengedjük Jézusnak, ruházza ránk az Ő jellemét. Ha, például a hívő ember nem tudja, hogy hiba magát átadni a haragnak és a haragos beszédnek, amikor valaki megbántja, akkor nem fog küzdeni a gyűlölet és a bíráló lelkület ellen. Nem fogja áhítani Krisztus gyűlölettől és bíráló lelkülettől mentes jellemét, mert nem tudatosodott benne, hogy a harag és a kritizálás téves hozzáállás. Az adott helyzetekben nem fogja tükrözni Krisztus jellemét, mert nem kezdte el fejleszteni magában a Megváltó jellemvonásait az életnek ezen a területén.

Amikor Krisztus él bennünk, akkor Ő megmutatja magát bennünk. Ez azt jelenti, hogy be fogja tölteni a tízparancsolatot az életünkben, ahogyan betöltötte akkor, amikor ezen a Földön járt: „Hogy teljesítsem a te akaratodat, ezt kedvelem én Istenem, a te törvényed keblem közepette van” (Zsolt 40:9).

A tízparancsolat elválaszthatatlan a szeretettől is. Jézus erre tanít bennünket: „És ímé hozzá jővén egy ember, monda néki: Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek? Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat. Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: ezeket: Ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj, hamis tanúbizonyságot ne tény. Tiszteld atyádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint temagadat” (Mát 19:16-19). „És megkérdé őt közülök egy törvénytudó, kisértvén őt, és mondván: Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták” (Mát 22:35-40).

Pál apostol arra tanít bennünket, hogy a szeretetnek és a tízparancsolatnak kell meghatározni az ember életét: „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki szereti a felebarátját a törvényt betöltötte. Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánjad, és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat, mint temagadat. A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek betöltése a szeretet” (Róm 13:8-10).

Az első négy parancsolat azt tárja fel, hogy hogyan kell szeretnünk Istent, a többi hat pedig azt, hogyan szeressük az embereket. Ezért tartozik szorosan egymáshoz Jézus bennünk lakozása, a tízparancsolat, a szeretet és Jézus ismerete. Ezek az elemek elválaszthatatlanok egymástól. János így írja ezt le: „És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk. Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság. Aki pedig megtartja az Ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy Ő benne vagyunk. Aki azt mondja, hogy Ő benne marad, annak úgy kell járnia, amint Ő járt” (1Ján 2:3-6).

János nagyon világos módon fűzi össze Jézus ismeretét, a tízparancsolatot, a szeretetet és a Jézusban lakozást. Elmondja, hogy ha benne lakozunk, akkor úgy fogunk „járni”, élni, ahogyan Ő élt. Miért? Azért, mert Jézus fog élni bennünk, a mi életünk pedig az engedelmesség élete lesz. Engedelmeskedni fogunk a tízparancsolatnak.

Imádkozzunk azért, hogy Isten teremtsen bennünk engedelmes szívet, amely örömmel engedelmeskedik az Úr minden parancsolatának, tanításának. „Ideje, hogy az Úr cselekedjék. Megrontották a te törvényedet” (Zsolt 119:126).

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

IGAZNAK LENNI HIT ÁLTAL

Mit jelent igaznak lenni hit által? A következőt: Jézusra támaszkodni, hogy az életünkben megnyilatkozhasson az Ő igaz, győzedelmes élete. Isten azt szeretné, hogy Krisztussal, Krisztus által akarjunk győzni, nem pedig saját erőnkből. „Annak okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült” (Zsid 12:1-2).

Ezt jelenti a valódi hit általi igaz élet, és ez Isten terve minden keresztény számára. „Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcseségül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul” (1Kor 1:30). A megszentelődés titka abban rejlik, hogy elnyerjük Jézus Krisztus tökéletes jellemvonásait. Nem fokozatosan, hanem abban a pillanatban, amikor megértjük, hogy mi Jézus által szentelődhetünk meg. A megszentelődés annyit jelent, hogy Jézus szentsége reánk árad, és megnyilvánul az életünkben. A szent életmód legcsodálatosabb titka abban rejlik, hogy nekünk nem utánoznunk kell Jézust, hanem egyszerűen megengedni, hogy az Ő tökéletes vonásai áthassanak bennünket is. A megszentelődés nem más mint: „Krisztus ti köztetek...” (Kol 1:27).

Éppen az Ő gyönyörűséges élete lesz a miénk a megszentelődés útján – hit által, mint Isten kegyelmének legmagasztosabb ajándéka. Hajlandók vagyunk-e megengedni Istennek, hogy a megszentelődést éppen olyan valóságossá tegye az életünkben, amilyen valóságos az Ő Igéjében? A megszentelődés azt jelenti, hogy ajándékként elnyerjük Jézus Krisztus szent jellemvonásait. Ezek pedig az Ő türelmének, szeretetének, szentségének, hitének, tisztaságának és istenfélelmének az ajándéka, amely áthat és beragyog minden megszentelt embert.

A megszentelődés nem azt jelenti, hogy Jézustól erőt kapunk a szent élethez. Magát a szentséget kapjuk meg Jézustól, amely Őt jellemzi, és amely ezentúl a mi életünkben is megnyilatkozik. A megszentelődés valaminek az elnyerése, nem pedig valaminek az utánzása. Az utánozás egészen más folyamat. A teljes tökéletesség Jézus Krisztusban rejlik, és a megszentelődés útján Jézus minden tökéletes tulajdonsága rendelkezésünkre áll. Elkezdjük tehát lassan, de biztosan az összehasonlíthatatlan rend, teljesség és szentség életét élni, ami „Isten hatalma...” (1Pét 1:5).

Felfigyeltetek-e ennek az igazságnak a szépségére? A mi feladatunk az, hogy bizalommal és hittel Jézusra nézzünk, és higgyünk Isten ígéretében, hogy bennünk meg fogja jelenteni Krisztust és Krisztus igazságát. Nekünk csak azt kell eldöntenünk, hogy ezt a folyamatot megengedjünk megtörténni az életünkben, és elhiggyük, hogy meg is fog történni.

Amikor reánk törnek a kívánságok és kísértések, amelyeknek nincsen közük Isten igazságához, nem kell harcolnunk ellenük. A bennünk élő Krisztushoz kell ilyenkor folyamodnunk azzal a kéréssel, hogy nyilatkoztassa ki bennünk a saját igazságát (Zsid 12:1-2). Ezután pedig már csak hittel kell várni, hogy Ő ezt meg is tegye.

Amikor majd Krisztus teljes mértékben megnyilatkozik az ő népében, akkor a Földet az Ő dicsősége és jelleme fogja beragyogni: „És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma vala, és a föld fénylett annak dicsőségétől” (Jel 18:1). Akkor az Ő népe olyan lesz, mint maga Krisztus: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá. Mert meg fogjuk Őt látni, amint van” (1Ján 3:2).

Amikor pedig eljön, el tudják majd viselni Krisztus jelenlétének a dicsőségét anélkül, hogy megsemmisülnének. Ezt ígérte meg Isten a gyermekeinek, és ez az ígéret be fog teljesülni, ha megtanulunk hittel tekinteni Jézusra, hogy Ő teljes magasztosságában kinyilatkoztathassa magát bennünk: „Annak pedig, aki titeket a bűntől megőrizhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel...” (Júd 24).

Mi lelki értelemben száraz talaj vagyunk, imádkozzunk azért, hogy Isten ránk árassza Szent Lelkét és segítsen Krisztus teljességéig növekedni. „Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra. Kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre. És nevekednek, mint fű között, és mint a fűzfák vizek folyásainál” (Ésa 44:3-4).

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

KRISZTUS ADJA A GYŐZELMET

A mai imatanulmányozásban megismerhetjük annak módját, hogyan engedhetjük meg Krisztusnak, hogy győzedelmes életét élhesse bennünk. Amikor megértjük és átéljük ezt az igazságot, keresztény életünk soha többé nem lesz a régi. Az időnkénti engedelmesség és a megszegett ígéretek helyett megtapasztaljuk a győzedelmes életet Krisztus által, minden megpróbáltatás és bűn felett. Hogyan lehetséges az ilyen engedelmes élet?

Ez az az élet, amelyre Isten elhív mindenkit: „Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek” (Róma 6:6). „Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban, se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint a kik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek. Mert a bűn ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt” (Róma 6:11-14).

Ellen G. White a következőket írja:

„Annak az embernek, aki nem hisz eléggé abban, hogy Jézus megvédelmezheti a bűn elkövetése ellen, nincs elég hite arra, hogy belépést nyerhessen Isten királyságába.” (Manuscript 161, 1897, p.9)

Tehát mit válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy hogyan élhetünk győzedelmes életet? Engedjük meg Jézusnak, hogy bennünk élhesse győzedelmes életét, mely igazságot fellelhetjük az egész Bibliában: „Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök.” (Zsolt 16:8) „Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik; Bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban, Jehovában, örök kőszálunk van.” (Ésa 26:3-4) „Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Ján 15:4-5)

Ha megkértük Jézust, hogy bennünk éljen a Szentlélek keresztsége által, ha hisszük hogy ezt Ő meg is teszi, és ha hisszük, hogy Ő bemutatja szeretetét akkor Ő ezt meg is teszi. Ez a hiten múlik. Ha hiszünk, akkor Ő ezt meg is valósítja az életünkben. Pál apostol felismerte ezt a tényt, amikor feljegyezte: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem” (Gal 2:20). „Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben; Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben” (Ef 3:16-17).

Ahhoz, hogy átélhessük, Jézus valóban bennünk lakozik, meg kell értenünk, hogy Jézus szó szerint bennünk él. Ő elmondta, hogy ezt megteszi, és hihetünk Neki. Ez akkor történik meg, amikor naponta megkeresztelkedünk a Szentlélekkel: „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok” (Ján 14:16-18). „És a ki az ő parancsolatait megtartja, az Ő benne marad és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből, a melyet nékünk adott” (1Ján 3:24).

Jézussal, aki bennünk él, egyben a gondolkodásmódját is elnyerjük: „Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy megoktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van.” (1Kor 2:16). Elnyerjük az Ő szeretetét, örömét, békéjét, béketűrését, szívességét, jóságát, hűségét, szelídségét, mértékletességét – a Lélek minden gyümölcsét. „De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény” (Gal 5:22-23). Jézus minden erénye fellelhető bennünk, Jézuson keresztül, aki bennünk lakozik.

Hogyan alkalmazza a keresztény ezt az igazságot? A következő lépéseket kell megtenni: amikor felismerjük a kísértést, amely a bűnre csábít:

1. Döntsük el abban a percben, hogy nem gondolunk a kísértésre: „Továbbá, atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény, és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok” (Fil 4:8).
2. Higgyünk abban, hogy bűnös természetünk hatalma, amely a kísértésre csábít, Krisztus által legyőzetett.
3. Higgyünk abban, hogy Jézus bennünk él, és kérjük tőle, hogy adjon erőt, hogy legyőzhessük a kísértéseket. Legyünk részletesek a kéréseinkben!
4. Higgyünk abban, hogy Ő megmutatkozik ebben, maradjunk meg ebben a hitben, és ne küzdjünk a kísértések ellen! Amikor küzdünk a kísértések ellen, akkor azokra összpontosítunk, és saját erőnkből próbálunk meg ellenállni, miközben Jézusra kellene tekinteni, hogy győzelmet arathassunk: „Annak okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, a ki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült” (Zsid 12:1-2)
5. Köszönjük meg a szabadulásunkat, amelyet elnyertünk tőle.

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

GYŐZELEM A BŰN FELETT

Jézus Krisztus evangéliumának sok arculata van. Az egyik, hogy a kereszt által győzedelmeskedhetünk a bűnös természet felett. „Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek” (Róma 6:6) „Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban” (11. v.)

Amikor Jézus meghalt a kereszten, a bűnös természet hatalma megtöretett minden hívő életében. Ez történelmi tény. De csak akkor válik valósággá, ha hiszünk benne. Ekkor személyiségünknek az a része (az ó-ember), amely nem tud szeretni, megbocsátani, könnyen haragra lobban, bűnös vágyakat táplál, tele van gyanakvással meghal a kereszten. Ez egy csodálatos üzenet számunkra!

Továbbá ez azt is jelenti, hogy többé már nincs hatalma felettünk a szívtelen hozzáállásnak, nem uralkodhat többé a meg nem bocsátás lelkülete, a düh, a vágyakkal telt gondolatok és kívánságok, stb. Az ilyen bűnös kívánságok, hozzáállások és viselkedések hatalma legyőzetett.

Bűnös természetünk hatalma legyőzetett a kereszten, azonban ez nem jelenti azt, hogy mivel hiszünk Jézusban, saját erőnk által engedelmeskedhetünk Istennek. Ne feledjük, mi önmagunkban nem tudunk engedelmeskedni. Nem elég csak ismerni és elhinni ezt a bibliai igazságot. Csak egy módja van annak, hogy győzedelmes életet éljünk, amikor elhisszük, hogy bűnös természetünk felfeszíttetett a keresztre, és amikor megengedjük Jézusnak, hogy bennünk is megvívja ezt a csatát. Engedjük meg Jézusnak, hogy győzedelmes életét bennünk élje: „Mert az Isten igazságát nem ismervén, és az ő tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni, az Isten igazságának nem engedelmeskedtek. Mert a törvény vége Krisztus: minden hívőnek igazságára” (Róm 10:3-4) „Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség” (Fil 1:21).

Imádkozzunk azért, hogy Pál apostol következő szavai megvalósuljanak életünkben: „Hogy adja meg néktek az Õ dicsõsége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerõsödjetek az Õ Lelke által a belsõ emberben; Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben; A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.” (Efézus 3:16-19)

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

A KERESZTÉNY HARCA

A mai elmélkedésünknek ezt a címet adtam: “A keresztény harca”, tettem ezt azért, mert a hitetlen ember nem vív olyan lelki harcot, mint a keresztény. A meg nem tért ember nem rendelkezik Isten Lelkével, az ő életét csak a test és az értelem uralja. Pál szerint “a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen, minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti" (Róma 8:7). A hitetlen nem veti alá magát a szabályoknak és a törvényeknek. Személyes, önző okoknak, vagy a társadalmi kényszernek engedelmeskedik.

Az is lehet, hogy olyan családban neveltetett, amelyben jó elveket ápoltak, így kifejlődhetett az a lelkiismeret, amely arra készteti őt, hogy tiszteletre méltó életet éljen.

A keresztény azért engedelmeskedik Istennek, mert Isten Szentlelke az engedelmesség vágyát helyezte szívébe: „De hála az Istennek, hogy jóllehet a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtek a tudomány azon alakjának, amelyre adattatok.” (Róma 6:17)

Az újjászületett személy vágyakozik arra, hogy életében véghez vigye Isten akaratát. Pál ezt a belső ember Isten törvényében való gyönyörködésének nevezi. (Róma 7:22)

A Szentlélek megkezdi Isten törvényének beírását az újjászületett személy szívébe és elméjébe: „Mert dorgálván őket, így szól: Imé napok jönnek, ezt mondja az Úr, és az Izrael házával és Judának házával új szövetséget kötök. Nem azon szövetség szerint, amelyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon, mikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem Egyiptomból, mert ők nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velök, mondja az Úr. Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izrael házával, ama napok múltán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjökbe, és az ő szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem” (Zsidók 8:8-10). „Akik felöl nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva, nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira” (2Korinthus, 3:3).

Azonban az új hívő nagyon gyorsan felfedezi, hogy létezik valahol a bensőjében még egy erős vágy, a bűn utáni vágy. Azonban most, hogy Isten Szentlelke lakozik benne, tudatában van a bűnös vágyainak, míg korábban az ilyen vágyak többségével egyáltalán nem törődött. A keresztény tehát felfedezi, hogy most a bensőjében két természet lakozik: az egyik a bűnt kívánja követni, a másik pedig Istennek szeretné alárendelni magát. Pál a Rómabeliekhez írott levél 7:14-25 verseiben nagyon világosan leírja ezt az erőteljes belső harcot, amelyet minden keresztény átél.

„Mert tudjuk, hogy a törvény lelki, de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve. Mert amit cselekszem, nem ismerem: mert nem azt mívelem, amit akarok, hanem amit gyűlölők, azt cselekszem. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, megegyezem a törvénnyel, hogy jó. Most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn. Mert tudom, hogy nem lakik énbennem, azaz a testemben jó, mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok, hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok. Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn. Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban. Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének szolgálok.” (Róma 7:14-25)

Minden keresztény felismerheti önmagában ezt a lelki küzdelmet. A keresztények gyakran napról napra, hónapról hónapra, évről évre átélik ezt a küzdelmet, és soha nem nyerik el az óhajtott győzelmet a bűn felett. Minden keresztény tudatában van annak, hogy létezik a „bűn törvénye”, amely bensőjében lakozik és harcot vív az Isten törvényének való engedelmesség vágya ellen. Pál állítja, hogy ő örvendezett Isten törvényének. Nagyon vágyott arra, hogy mindenben engedelmeskedjen Istennek, azonban megállapította, hogy képtelen az engedelmességre, ugyanis bűnös természete állandóan arra törekedett, hogy a bűn törvényének ejtse rabul. Pál beismerte, hogy az életében jelenlévő bűn lehetetlenné teszi számára az Istennek való engedelmeskedést, és felkiáltott: „én nyomorult ember”. Azután kijelenti, hogy a bűn törvénye alól való szabadulás csak a „mi Urunk Jézus Krisztus által” történhet meg. (Róma 7:24-25)

A Rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének 1-4-ig terjedő verseiben Pál megoldást kínál erre a problémára: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az Ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.”

A keresztény dilemmája megoldódik, ha Jézus Krisztus engedélyt kap, hogy az élet Lelkének törvényével megszabadítson a bűn és a halál törvénye alól. Másként fogalmazva – meg kell engednünk Jézusnak, hogy a Lélekkel való keresztség által bennünk élje az életét. Ez az, amit Pál „lélek szerint való járásnak” hív.

Részletesebben beszél erről a Galáciabeliekhez  írott levélben: “Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek. Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen, ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok.” (Galata 5:16-17) Pál azt mondja, hogy a törvény igazságos követelményei „bennünk” fognak beteljesedni, akkor, ha Krisztus bennünk lakozik a Szentlélekkel való keresztség által. „Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” (Róma 8:4)

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<