VALAMI, AMI HIÁNYZIK

A Szent Lélek általi keresztség feltétlenül szükséges, ha a keresztény valóban Jézushoz kíván hasonlítani az életében és a szolgálatában. A Szent Lélek általi keresztség útján él Krisztus legteljesebben a hívőben. Ennek a szoros kapcsolatnak az eredményeként a hívő megvívja életének legnagyobb győzelmeit. Győz a bűn felett, és értelmes kapcsolatot alakít ki a Megváltóval.

Lényegében fontos lépés, hogy a keresztény megértse és megtapasztalja a Szent Lélek általi keresztség és a valódi keresztényi közösség közötti kapcsolatot. Függetlenül attól, hogy részesültünk a bibliai keresztségben (víz és Szent Lélek által), nem fogunk az Istentől kívánt mértékben növekedni lelkileg addig, amíg nem ápolunk közösséget a többi Lélektől áthatott hívővel. Megtelni a Lélekkel, de elszigeteltnek és függetlennek maradni a többi Lélektől áthatott kereszténytől nem csupán akadályozni fogja a lelki növekedést, hanem ilyen módon elveszíthetjük a Léleknek teljességét az életünkben.

A Bibliára támaszkodó egyházak, így az adventista keresztények is, hajlamosak a hangsúlyozott intellektualizmusra vallásgyakorlatukban. Mi, Adventisták nagyon sok létfontosságú bibliai igazságot ismerünk. A mi evangelizációs igyekvéseink ezekre a kiemelkedő igazságokra támaszkodnak. Ezért sokan, akik úgy döntenek, hogy egyházunk tagságához csatlakoznak, éppen ezen igazságok miatt teszik.

Az egyik tény, amely gyakran nyugtalanít, az adventista hívek gyengesége a keresztényi közösség területén. Mi aránylag független hivők vagyunk. Az egyénnek már a kiindulásnál rendelkeznie a kell a független lelkület bizonyos mértékével, mert a szombat megünneplése elválaszt bennünket a többi kereszténytől.

Gyakran olvasok a korai keresztény egyház tagjainak pünkösd utáni állapotáról: „És foglalatosak valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben” (Apcs 2:42). Tudtam, hogy a tanítást illetően mi vagyunk az igaz egyház. Ami azonban a közösséget illeti, nem léptünk előre. Észrevettem, hogy az adventisták többsége sokat dolgozik, hogy ellássa a családját, és mindent megtesz, hogy jelen legyen a szombat reggeli istentiszteleten. A legtöbb templomi szolgálat valahogy hivatalos, és kevés vagy semmi időt nem szentel a hívek közötti kommunikációnak. Ezért az átlagos közösségi szellem az istentisztelet előtti és utáni szívélyes üdvözlésre szorítkozik. A többség ezután hazamegy, hogy a következő szombaton újra megjelenjen az imaházban. Sok imaházunkban hét közben is vannak imaórák, amelyek általában az helyi pásztor beszél, utána pedig a jelenlevők imádkoznak. Az átlagos közösségi szellem az istentisztelet előtti és utáni szívélyes üdvözlésre szorítkozik. A hívek többsége azonban túl foglaltnak vagy túl fáradtnak érzi magát ezekhez az istentiszteletekhez.

Gyakran gondolkodom azon, hogy számunkra, adventisták számára a közösségnek nagyobb jelentőséggel kellene bírnia. A következő hét tanulmány arra mutat rá, hogy miért kell a Lélekkel áthatott keresztényeknek szorosabb kapcsolatot ápolniuk egymással, ha el szeretnék érni Krisztus teljességét, és fel szeretnének készülni az Ő eljövetelére.

Isten előtt imádságos szívvel vizsgáljuk meg magunkat, és kérdezzük meg hogy mennyire fontos számunkra a gyülekezeti közösség, mit jelent az számunkra és hogyan lehetnénk áldás keresztény testvéreink számára a gyülekezetben?

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<