Személyes meggyőződésem, hogy az Úr arra indítja
népét, hogy részletesen vizsgálja meg az újszövetségi egyház történetét. Az
adventista hívők már régóta Isten maradék népének tartják magukat. Valóban
Isten Szavának megtartására törekszünk, ahogy azt az újszövetségi egyház is tette.
Hiszem, az Úr nem csak arra szólít bennünket, hogy maradjunk meg „az apostolok tudományában”
hanem foglalatosak legyünk „a közösségben, a kenyér megtörésében és a könyörgésekben”
(Apcs 2:42).
Isten arra szólítja népét, hogy ugyanolyanok
legyenek, mint a korai újszövetségi egyház, nemcsak a tanításban, hanem a
közösségben is. A közösség fontos része az Isten maradék népéhez való
tartozásnak. Figyelmesen vizsgáljuk meg, hogy milyen volt Isten korai egyháza.
Az Apostolok cselekedetei arról értesítenek
bennünket, hogy az őskeresztények a templomban és házanként jöttek össze: „És
minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a
kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel” (46. v). Mivel
a keresztényeket nem fogadták örömmel a zsidó zsinagógákban, ezért az otthonuk vált
az istentisztelet és a közösség középpontjává. A hívők otthona volt az a hely,
ahol összejöttek Istent dicsérni, tanulmányozni és a közösséget megélni. Az
Újszövetségben számos szöveg megemlíti, hogy a keresztények házaknál jöttek
össze.
Olvassuk el ezeket a szövegeket:
- „És mikor bementek, felmenének a felsőházba, a hol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia” (Apcs 1:13).
- „És egy Lidia nevű, Thiatira városbeli bíborárús asszony, ki féli vala az Istent, hallgata reánk. Ennek az Úr megnyitá szívét, hogy figyelmezzen azokra, a miket Pál mond vala. Mikor pedig megkeresztelkedék mind házanépével egybe, kére minket, mondván: Ha az Úr hívének ítéltetek engem, jertek az én házamhoz, és maradjatok ott. És unszola minket” (Apcs 16:14-15).
- „De a zsidók, kik nem hisznek vala, irigységtől felindíttatván, és maguk mellé vévén a piaci népségből némely gonosz férfiakat, és csődületet támasztván, felháboríták a várost; és a Jáson házát megostromolván, igyekeztek őket kihozni a nép közé. Mikor pedig őket nem találák, Jásont és némely atyafiakat vonszolák a város elöljárói elé, kiáltozva, hogy ezek az országháborítók itt is megjelentek; Kiket Jáson házába fogadott: pedig ezek mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekesznek, mivelhogy mást tartanak királynak, Jézust. Fel is indíták a sokaságot és a város elöljáróit, kik hallják vala ezeket. De mikor kezességet nyertek Jáson és a többiek részéről, elbocsáták őket” (Apcs 17:5-9).
- „Hogy semmitől sem vonogattam magamat, a mi hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként” (Apcs 20:20).
- „Köszöntsétek Priscillát és Akvilát, kik nékem munkatársaim Krisztus Jézusban A kik az én életemért a saját nyakukat tették le; a kiknek nemcsak én mondok köszönetet, hanem a pogányok minden gyülekezete is. És köszöntsétek azt a gyülekezetet, mely az ő házokban van. Köszöntsétek az én szerelmetes Epenétusomat, a ki Akhája zsengéje a Krisztusban” (Róma 16:3-5).
- „Köszöntenek titeket Ázsia gyülekezetei; köszöntenek titeket az Úrban felette igen Akvila és Prisczilla, a házuknál levő gyülekezettel egybe” (1Kor 16:19).
- „Köszöntsétek az atyafiakat, akik Laodiceában vannak, és Nimfást és a gyülekezetet, mely az ő házánál van” (Kol 4:15).
Az apostolok megértették, milyen fontos a házi
gyülekezetek kis közössége. Három és fél évig így imádkoztak Istenhez és
gyakorolták a közösséget Jézussal. Így értjük meg, milyen fontos volt az apostolok
számára a kiscsoportos közösségek folytatása, míg az emberek százai és ezrei
fogadták el Krisztust. Az otthonokban az ilyen gyülekezeti közösség
megkönnyítette az embereknek az egyházhoz való csatlakozását naponta. „Dicsérve
az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon
szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel” (Apcs 2:47).
A kiscsoportok nagyban hozzájárultak a gyülekezet
növekedéséhez. Becslések szerint a harmadik században a Római Birodalomban
hatmillió keresztény élt. A hívők kis csoportjai mindig alkalmas helynek
bizonyultak az evangélium terjedésére. Az új hívők könnyen összegyűltek és alaposan
megtanították őket. Kézenfekvő, hogy ezek a kis házi gyülekezetek nem csak a
hívők gondozására voltak alkalmasak, hanem kis missziói központokká is váltak.
A házaknál összegyűlt csoportok lehetővé tették az egyház növekedését, még a
nagy üldözések alatt is.
Ahogy a hívők száma növekedett még több otthonban
alakítottak újabb csoportot. Az a közvetlen és erős közösség, amely így
létrejött, igen szoros kapcsolatot hozott létre a csoportok között is, amely
alkalmat adott arra, hogy a hívők kölcsönösen bátorították egymást. Minden
embernek szüksége van társai támogatására, teremtettségünknél fogva egységben
sokkal erősebbek vagyunk, mint egyedül. A mai keresztényeknek is arra a
közösségből fakadó erőre van szüksége, ami a korai egyházban jelen volt.
Imádkozzunk azért, hogy Isten mutassa meg számunkra,
mit tehetünk ennek a közösségnek a megvalósításárért saját gyülekezetünkben.
(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)
>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése