SZOMBATI NYUGALOM

Az örömüzenet megtanít bennünket a teremtés történelmére is. Mózes első könyvében olvassuk: „És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege. Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott vala” (1Mózes 21:1-2). Ebből az igehelyből megtudjuk, hogy Isten dolgozott, utána pedig megpihent. Ádám helyzete ezzel ellentétes volt. Ő először Isten nyugnapját élvezte, mivel a hetedik nap, a Szombat volt életének első teljes napja. Miután megnyugodott a hetedik napon, elkezdett dolgozni. Ugyanez a sorrend érvényes az ember megváltásával kapcsolatban is. Isten Krisztus bűntelen életével, halálával és feltámadásával elvégezte a megváltás tervét.

Az ember úgy éli meg Isten megváltását, hogy megpihen abban, amit Isten már megtett érte. Megpihen abban a tudatban, hogy Jézus meghalt a bűneiért. Ajándékként adta az életét, és ajándékként adta nekünk az örök életet. Megpihenünk a tudatban, hogy birtokolhatjuk Krisztus igazságát. Megpihenünk a tudatban, hogy a kereszten megtört a bűnös természet hatalma, és szabadon szolgálhatjuk Istent. Minden napunk pihenés, mert tudjuk, hogy Krisztus él bennünk, és a saját isteni életét nyilatkoztatja ki bennünk, ha megengedjük neki. Amikor a hivő megnyugszik ezekben az igazságokban, akkor képes „dolgozni”, és hittel szolgálni az Urat. Feltétlen szüksége van erre a megnyugvásra, hogy híven szolgálhassa Istent. A megnyugvás alatt azt a tényt értem, hogy hittel elfogadja a megváltást, és megbízik Krisztusban.

A Zsidókhoz írt levél negyedik fejezetében olvashatunk a pihenésnek egy hasonló meghatározásáról: „Annak okáért megvan a szombatja az Isten népének. Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is magáéitól. Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essék” (Zsidók 4:9-11). Isten szava világos, amikor a megnyugvásról van szó. Amikor bemegyünk Isten nyugalmába, akkor mi megszűnünk igyekezni. Szükségünk van Isten nyugalmára! Ellenkező esetben nem lehetünk Isten engedelmes gyermekei. Egyedül úgy győzhetjük le a kísértéseket és bűnt, ha megnyugszunk abban a tudatban, hogy Jézus lakozik bennünk, és megengedjük neki, hogy Ő élje az életünket. Hittel meg kell nyugodnunk ebben az igazságban, nehogy megzavarjuk Isten megváltásának a munkáját az életünkben azzal, hogy saját munkánkkal és saját törekvésünkkel próbálunk engedelmesek lenni.

Higgyünk, és engedjük be Krisztust az életünkbe! Nyugodjunk meg az Ő elvégzett megváltói munkájában. A Krisztusban való nyugalomra hív bennünket Isten a szombati pihenésnél: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat. De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja. Semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleényod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van. Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt” (2Mózes 20:8-11). Mi kell, hogy meghozzuk a döntést, miszerint hinni fogunk. Ez teljes átadást és egész életet igényel.

Imádkozzunk azért, hogy őszinte szívből keressük az Urat minden nap és kérjünk tőle erőt az engedelmes életre. „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segitségül, amíg közel van. Hagyja el a gonosz az ő utát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban” (Ésaiás 55:6-7).

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

KRISZTUSBAN LAKOZNI ÉS ŐT SZOLGÁLNI

Krisztust szolgálni súlyos teherré válhat, nyugtalansággal és idegességgel tölthet el bennünket, ha nem értjük és nem tapasztaljuk meg, mit jelent Krisztusban lakozni, és mit jelent az, amikor Krisztus bennünk lakozik. Amikor azonban egyszer átéljük a Krisztussal való egyesülés tapasztalatát, akkor minden megváltozik. Akkor a Mester örömöt okoz, a teher pedig könnyebbé válik.

Ellen White írt arról a nagy nyugalomról, amely Krisztust töltötte le, amíg a Földön szolgált. Ezt jegyezte fel Jézus viselkedésével kapcsolatban a nagy vihar idején:

„Amikor Jézust felkeltették a viharban, tökéletes nyugodt volt. Szavaiban, tekintetében nyoma sem volt a félelemnek, mivel szívében nem lakozott félelem. Ám nem a mindenható erő birtokában pihent. Nem mint az „ég, föld s tenger Ura” nyugodott csendben. Ezt a hatalmat letette, és így szólt: „Én semmit sem cselekedhetem magamtól” (Ján 5:30). Az Atya hatalmában bízott. Jézus hitben pihent – hitt Isten szeretetében, gondviselésében, a vihart lecsendesítő szó hatalma pedig Isten hatalma volt.”

(Jézus élete, 278.o.)

A folytatásban arra biztat bennünket, hogy ugyanilyen mértékben bízzunk az Úrban:

„Ahogyan Jézus hittel pihent Atyja gondviselésében, úgy kell nekünk megpihennünk Megváltónk gondoskodásában. Ha a tanítványok bíztak volna Benne, békében maradtak volna. A veszedelemben tanúsított félelmük megmutatta hitetlenségüket. Abbeli erőfeszítésükben, hogy megmeneküljenek, megfeledkeztek Jézusról, s csak akkor fordultak Hozzá, aki segíthet rajtuk, amikor magukban már nem bízhattak. Milyen gyakran szerzünk a tanítványokéhoz hasonló tapasztalatot! Amikor a kísértés vihara eljő, rettentő villámok cikáznak, a hullámok átcsapnak rajtunk, mi egyedül küszködünk a viharral, mert elfelejtjük, hogy Valaki segíthet. Saját erőnkben bízunk, míg reményünk porba hull, mentsen meg, nem kiáltunk hiába. Bár szomorúan megrója hitetlenségünket, önbizalmunkat, sohasem tagadja meg a szükséges segítséget. Legyünk szárazföldön vagy vízen, ha Megváltónk szívünkben él, nem kell félnünk. Élő hitünk az Üdvözítőben lecsendesíti az élet tengerét, s ő olyan módon szabadít meg a vészből, ahogy azt a legjobbnak ítéli.” 

(Jézus élete 278-279.o.)

Ha valóban megtapasztaltuk, mit jelent Krisztusban lakozni, és mit jelent az, amikor Ő bennünk lakozik, akkor az Ő jelensége számukra valóság. Folyton bennünk él majd, nem elméletben, hanem valóságban. A szolgálatunkból és az életünkből eltűnik a gond, a félelem és az idegesség. A szolgálat terhe lehull a vállunkról, és felváltja azt a benne érzett nyugalom. Ahogyan Ellen White írta, csalódnunk kell saját erőnkben és Jézus felé kell fordulnunk.

Ha Krisztusban lakozunk, olyan közösséget alakítunk ki vele, amilyen közössége volt neki az Atyával. Ez tette lehetővé számára, hogy biztonságban nyugodjon, amíg az Atya rajta keresztül szól és tesz. „Nem hiszed-e, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki én bennem lakik, Ő cselekszi e dolgokat” (Ján 14:10).

Imádkozzunk Isten segítségéért hogy bízni tudjunk Benne és ne az e világi értékekben, s közben az Ő áldását árassza ránk bőséggel! „Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket” (Zsolt 34:8).

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

ISTEN TÖRVÉNYE SZERINT ÉLNI ÉS KRISZTUSBAN LAKOZNI

Az az ember, aki Isten törvénye szerint él, Krisztusban lakozik. E két dolog nem létezhet egymás nélkül. Krisztus azt mondta: "Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben, amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében” (Ján 15:10). Jézus, a Szent Lélek és Isten törvénye elválaszthatatlanok egymástól. Amikor Krisztusban lakozunk, és Ő bennünk, a tízparancsolat életünk rész lesz, mert a Szent Lélek belevési azt a szívünkbe: „Akik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva. Nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira” (2Kor 3:3).

Maga Jézus adta át Mózesnek a tízparancsolatot. Az az Isten, aki Mózesnek megjelentette e törvényt, VAGYOK néven nevezte magát: „És monda Isten Mózesnek: VAGYOK AKI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem tihozzátok” (2Móz 3:14). Jézus azt állította magáról, hogy Ő az Ószövetség VAGYOK-ja: „Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” (Ján 8:58).

Pál leveleiben sok-sok utasításra lelünk azzal kapcsolatban, hogy milyen elveket és viselkedést vár el tőlünk az Úr. Pál nagyon pontos szavakkal írja le, hogyan kell viselkednünk: „Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt. Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, és felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben. Azért levetvén a hazugságot, szóljátok igazságot, ki-ki az ő felebarátjával, mert egymásnak tagjai vagyunk. Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek. A nap le ne menjen a ti haragotokon. Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet. Aki oroz vala, többé ne orozzon, hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, ami jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek. Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt. Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek” (Ef 4:22-32).

Miért tárja elénk a Szentírás ilyen részletesen, hogy Isten milyen viselkedést vár el tőlünk? Azért, mert tudatára kell ébrednünk a kísértéseknek, amelyek éppen a viselkedésünket célozzák meg. Ha nem tudnánk, mi Isten akarata ezen a téren, nem döntenénk úgy, hogy megengedjük Jézusnak, ruházza ránk az Ő jellemét. Ha, például a hívő ember nem tudja, hogy hiba magát átadni a haragnak és a haragos beszédnek, amikor valaki megbántja, akkor nem fog küzdeni a gyűlölet és a bíráló lelkület ellen. Nem fogja áhítani Krisztus gyűlölettől és bíráló lelkülettől mentes jellemét, mert nem tudatosodott benne, hogy a harag és a kritizálás téves hozzáállás. Az adott helyzetekben nem fogja tükrözni Krisztus jellemét, mert nem kezdte el fejleszteni magában a Megváltó jellemvonásait az életnek ezen a területén.

Amikor Krisztus él bennünk, akkor Ő megmutatja magát bennünk. Ez azt jelenti, hogy be fogja tölteni a tízparancsolatot az életünkben, ahogyan betöltötte akkor, amikor ezen a Földön járt: „Hogy teljesítsem a te akaratodat, ezt kedvelem én Istenem, a te törvényed keblem közepette van” (Zsolt 40:9).

A tízparancsolat elválaszthatatlan a szeretettől is. Jézus erre tanít bennünket: „És ímé hozzá jővén egy ember, monda néki: Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek? Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat. Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: ezeket: Ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj, hamis tanúbizonyságot ne tény. Tiszteld atyádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint temagadat” (Mát 19:16-19). „És megkérdé őt közülök egy törvénytudó, kisértvén őt, és mondván: Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták” (Mát 22:35-40).

Pál apostol arra tanít bennünket, hogy a szeretetnek és a tízparancsolatnak kell meghatározni az ember életét: „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki szereti a felebarátját a törvényt betöltötte. Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánjad, és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat, mint temagadat. A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek betöltése a szeretet” (Róm 13:8-10).

Az első négy parancsolat azt tárja fel, hogy hogyan kell szeretnünk Istent, a többi hat pedig azt, hogyan szeressük az embereket. Ezért tartozik szorosan egymáshoz Jézus bennünk lakozása, a tízparancsolat, a szeretet és Jézus ismerete. Ezek az elemek elválaszthatatlanok egymástól. János így írja ezt le: „És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk. Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság. Aki pedig megtartja az Ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy Ő benne vagyunk. Aki azt mondja, hogy Ő benne marad, annak úgy kell járnia, amint Ő járt” (1Ján 2:3-6).

János nagyon világos módon fűzi össze Jézus ismeretét, a tízparancsolatot, a szeretetet és a Jézusban lakozást. Elmondja, hogy ha benne lakozunk, akkor úgy fogunk „járni”, élni, ahogyan Ő élt. Miért? Azért, mert Jézus fog élni bennünk, a mi életünk pedig az engedelmesség élete lesz. Engedelmeskedni fogunk a tízparancsolatnak.

Imádkozzunk azért, hogy Isten teremtsen bennünk engedelmes szívet, amely örömmel engedelmeskedik az Úr minden parancsolatának, tanításának. „Ideje, hogy az Úr cselekedjék. Megrontották a te törvényedet” (Zsolt 119:126).

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

IGAZNAK LENNI HIT ÁLTAL

Mit jelent igaznak lenni hit által? A következőt: Jézusra támaszkodni, hogy az életünkben megnyilatkozhasson az Ő igaz, győzedelmes élete. Isten azt szeretné, hogy Krisztussal, Krisztus által akarjunk győzni, nem pedig saját erőnkből. „Annak okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült” (Zsid 12:1-2).

Ezt jelenti a valódi hit általi igaz élet, és ez Isten terve minden keresztény számára. „Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcseségül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul” (1Kor 1:30). A megszentelődés titka abban rejlik, hogy elnyerjük Jézus Krisztus tökéletes jellemvonásait. Nem fokozatosan, hanem abban a pillanatban, amikor megértjük, hogy mi Jézus által szentelődhetünk meg. A megszentelődés annyit jelent, hogy Jézus szentsége reánk árad, és megnyilvánul az életünkben. A szent életmód legcsodálatosabb titka abban rejlik, hogy nekünk nem utánoznunk kell Jézust, hanem egyszerűen megengedni, hogy az Ő tökéletes vonásai áthassanak bennünket is. A megszentelődés nem más mint: „Krisztus ti köztetek...” (Kol 1:27).

Éppen az Ő gyönyörűséges élete lesz a miénk a megszentelődés útján – hit által, mint Isten kegyelmének legmagasztosabb ajándéka. Hajlandók vagyunk-e megengedni Istennek, hogy a megszentelődést éppen olyan valóságossá tegye az életünkben, amilyen valóságos az Ő Igéjében? A megszentelődés azt jelenti, hogy ajándékként elnyerjük Jézus Krisztus szent jellemvonásait. Ezek pedig az Ő türelmének, szeretetének, szentségének, hitének, tisztaságának és istenfélelmének az ajándéka, amely áthat és beragyog minden megszentelt embert.

A megszentelődés nem azt jelenti, hogy Jézustól erőt kapunk a szent élethez. Magát a szentséget kapjuk meg Jézustól, amely Őt jellemzi, és amely ezentúl a mi életünkben is megnyilatkozik. A megszentelődés valaminek az elnyerése, nem pedig valaminek az utánzása. Az utánozás egészen más folyamat. A teljes tökéletesség Jézus Krisztusban rejlik, és a megszentelődés útján Jézus minden tökéletes tulajdonsága rendelkezésünkre áll. Elkezdjük tehát lassan, de biztosan az összehasonlíthatatlan rend, teljesség és szentség életét élni, ami „Isten hatalma...” (1Pét 1:5).

Felfigyeltetek-e ennek az igazságnak a szépségére? A mi feladatunk az, hogy bizalommal és hittel Jézusra nézzünk, és higgyünk Isten ígéretében, hogy bennünk meg fogja jelenteni Krisztust és Krisztus igazságát. Nekünk csak azt kell eldöntenünk, hogy ezt a folyamatot megengedjünk megtörténni az életünkben, és elhiggyük, hogy meg is fog történni.

Amikor reánk törnek a kívánságok és kísértések, amelyeknek nincsen közük Isten igazságához, nem kell harcolnunk ellenük. A bennünk élő Krisztushoz kell ilyenkor folyamodnunk azzal a kéréssel, hogy nyilatkoztassa ki bennünk a saját igazságát (Zsid 12:1-2). Ezután pedig már csak hittel kell várni, hogy Ő ezt meg is tegye.

Amikor majd Krisztus teljes mértékben megnyilatkozik az ő népében, akkor a Földet az Ő dicsősége és jelleme fogja beragyogni: „És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma vala, és a föld fénylett annak dicsőségétől” (Jel 18:1). Akkor az Ő népe olyan lesz, mint maga Krisztus: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá. Mert meg fogjuk Őt látni, amint van” (1Ján 3:2).

Amikor pedig eljön, el tudják majd viselni Krisztus jelenlétének a dicsőségét anélkül, hogy megsemmisülnének. Ezt ígérte meg Isten a gyermekeinek, és ez az ígéret be fog teljesülni, ha megtanulunk hittel tekinteni Jézusra, hogy Ő teljes magasztosságában kinyilatkoztathassa magát bennünk: „Annak pedig, aki titeket a bűntől megőrizhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel...” (Júd 24).

Mi lelki értelemben száraz talaj vagyunk, imádkozzunk azért, hogy Isten ránk árassza Szent Lelkét és segítsen Krisztus teljességéig növekedni. „Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra. Kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre. És nevekednek, mint fű között, és mint a fűzfák vizek folyásainál” (Ésa 44:3-4).

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<