ISTEN CSALÁDJA

A bűn megosztotta Isten családját. A megváltási terv e család  megújulását szolgálja. Pál a következőképpen fordul azokhoz, akik életükben válaszoltak Isten hívására: "Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és  cselédei az Istennek." (Ef 2:19)

A Károly bibliafordítás szerint a cseléd kifejezés a görögben úgy hangzik, hogy oikeios (οἰκεῖος). A Szent István Társulat által fordított Biblia ezt így adja vissza: "Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai." Amikor hinni kezdtünk Jézus Krisztusban, mi Isten háztartásnak tagjaivá váltunk. Részét képezzük Isten családjának.

Hajlamosak vagyunk tágabb értelemben elmélkedni az egyházról, mint közösségről és gyülekezetről. Csak ritkán hajlunk afelé, hogy az egyházra úgy tekintsünk, mint kisebb családra. A korai egyház azonban a bibliai és történelmi nézőpontból szemlélve kis házi közösségekből tevődött össze. Ezek a kiscsoportok családként működtek.

Amikor Pál saját érzéseit fejezi ki a Thessalonikában működő isteni család iránt, ő tulajdonképpen arról a viszonyról beszél, amit meg kell élni Isten családjában: "Így felbuzdulva irántatok, készek valánk közleni veletek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a mi magunk lelkét is, mivelhogy szeretteinkké lettetek nékünk" (1Thess 2:8). Ez a fajta gyengéd viszony nem valósulhat meg egy széleskörű gyülekezeti közegben. Ha gyülekezeti tevékenységünk elsősorban abból áll, hogy szombat reggelenként eljövünk az istentiszteletre, üdvözöljük barátainkat, majd pedig hazamegyünk, nem tudjuk megvalósítani ezt a fajta család-viszonyt.

Például, mi lenne, ha valaki mesélne nektek egy olyan családról, amely hét közben elkülönülten él, majd pedig hetente egyszer összejön egy-két órára? Röviden üdvözlik egymást, utána leülnek a sorokba és meghallgatják valakinek az előadását. Ezt követően mindenki elmegy a maga útjára, hogy azután hét nap múlva ismét találkozzanak, „együtt” legyenek, üdvözöljék egymást, leüljenek a sorokba és meghallgassanak egy újabb előadást. Hogyan vélekednétek egy ilyen közösség egységéről? Azt hiszem, fölvetnétek a kérdést: ők valóban családot képeznek?  Többségetek megállapítaná, hogy családi közösségük stílusa hagy némi kívánnivalót maga után.

Furcsán és szomorúan hangzik, de a keresztények többsége épp ezt a modellt választja a gyülekezeti család mintaképének.  Egy egészséges családban a tagok közel állnak egymáshoz, jól ismerik egymást. Tudják egymás szorongásait, félelmeit, reményeit, frusztrációit és kölcsönös küzdelmeit. Isten családjának ugyanilyen módon kell működnie, ellenben jelentős előnye van egy átlagos világi családdal szemben.

Isten családjának megvan az a tapasztalata, hogy rendelkezik a lelki gyümölcsökkel és a Lélek adományaival. Egy gyengéd és gondos családban a tagok bátorítják egymást szavakkal és tettekben.  Maga Isten szolgál a családtagoknak, mégpedig a családtagokon keresztül, miközben azok szüntelenül elnyerik a Szentlélek keresztségét. Az Istennel való szoros kapcsolat, amely meghozza ezt a naponkénti keresztséget, lehetővé teszi Krisztusnak, hogy a hívekben éljen és szolgáljon rajtuk  keresztül. Az ilyen családi dinamizmus azonban csak olyan közegben valósulhat meg, ahol léteznek a hívek kis csoportjai.

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

AZ EGYHÁZ

Az Újszövetség az ekklesia (ἐκκλησία) görög szóval jelöli az egyházat, aminek a szószerinti jelentése: kihívottak közössége. Amikor az emberek válaszolnak a Szentlélek hívására és Üdvözítőjüknek fogadják Krisztust, ők az eklezsia vagyis az elhivatottak közösséségnek részévé válnak.

Az Újszövetség tanítása szerint az egyháznak két fontos küldetése van:

1) Hirdetni Isten igéjét, hogy az emberek higgyenek a Biblia tanításának. Pál a következő szavakkal fejezi ki az egyház fogalmát: ”De ha késném, hogy tudd meg, mi módon kell forgolódni az Isten házában, mely az élő Istennek egyháza, az igazságnak oszlopa és erőssége.” (1Tim 3:15). Pál az „igazság oszlopának és erősségének” nevezi az egyházat. Az elhivatottaknak hinniük, élniük és hirdetniük kell Isten szavát.

2) Az egyház második életfontosságú szempontja az újszövetség szerint a “közösség”. János apostol így tanít erről első levelében: “Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségetek legyen velünk és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.” A közösség egyszerű értelmezése nem új fogalom. Tulajdonképpen egyrészt közösséget alkotunk amikor a gyülekezetben szombatonként imádkozunk Istenhez, vagy amikor együttesen részt veszünk valamilyen közös egyházi rendezvényen. A közösség újszövetségi megfogalmazása azonban sokkal tágabb, mint azt a keresztények többsége gondolná.

A közösség szó a görög koinonia fordítása. Ennek a kifejezésnek névszói jelentése a tevékeny részvétel, az aktív bekapcsolódás. A szó igei jelentése a kommunikáció, az osztódás és a kiosztás. Ebből kifolyólag a “közös koinonia” sokkal többet jelent egyszerű egymás mellett ülésnél a szombati istentiszteleten a templomban, vagy részt venni a játékban egy társas összejövetelen. A közösség újszövetségi jelentése sokkal mélyebb. Lényegében azt jelenti, hogy szolgáljunk egymásnak. Nemcsak azt értjük alatta, hogy tudjuk egymás nevét és lakóhelyét, vagy, hogy szívélyesén üdvözöljük egymást szombat reggelenként. Ez azt jelenti, hogy megosztjuk a reménységet, az álmokat, küzdelmeket és fájdalmakat. Azt is jelenti, hogy megengedjük Istennek, használjon fel bennünket a másokért végzett szolgálatban.

Az újszövetség szerint az egyházi közösség az Isten által elhívott egyének gyülekezete, akiket Ő azzal a szándékkal hívott ki a világból, hogy közösséget alkossanak a bibliai hitelvek alapján, tevékenyen társalogjanak, kommunikáljanak egymással, osztódjanak és egymásnak szolgáljanak. Ez azt jelenti, hogy megosztják a reménységet, az álmokat, küzdelmeket és fájdalmakat. Azt is jelenti, hogy megengedjük Istennek, használjon fel bennünket a másokért végzett szolgálatban.

Ha a keresztények nincsenek ilyen viszonyban egymással, cserben hagyják Istennek az egyházával kapcsolatos tervét. Lehet, hogy szombatot ünneplünk, járunk a gyülekezetbe, de ha nem vagyunk igazi koinonia a keresztényi közösségben, mi nem éljük meg az egyház isteni fogalmát a szó legmagasztosabb értelmében.

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

A LÉLEK KERESZTSÉGE ÉS A KISCSOPORTOK

A kiscsoportok is megtapasztalhatják a Szentlélek keresztségét. Mindkettő nélkülözhetetlen, hogy a keresztény Krisztus teljességére felnőjön. A csoport magvát alkotók számára igen lényeges a Szentlélek keresztsége, hogy Isten tervével összhangban hatással lehessenek másokra. Ezt világosan látjuk Krisztus és tanítványainak tapasztalatából. A tizenkét tanítvány három és fél évig volt Krisztussal és egymással. Mégis azt látjuk, amint egymással vitatkoznak a pászka elfogyasztásának helyére vezető úton, mielőtt elfogták Jézust, hogy keresztre feszítsék: „Támad pedig közöttük versengés is, hogy ki tekinthető közöttük nagyobbnak” (Luk 22:24). A közösen töltött évek alatt nem jutottak el az igazi közösségre és kedvességre, Istennel és egymással. Maga az a tény, hogy a csoport tagjai voltak, Jézus pedig a vezető, nem volt elegendő a jellemváltozáshoz és a Krisztus teljességének eléréséhez.

Később azt olvassuk, hogy hatalmas változás történt náluk. Hogy lehetséges ez? Pünkösdkor megkeresztelkedtek Szentlélekkel és ez változást hozott náluk. Attól a naptól fogva ők, és akik velük voltak igazi közösségre jutottak, amiben Isten terve szerint minden hívőnek részesülnie kell. „És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. És minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel. Dicsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel” (Apcs 2:42,46-47).

Annak a közösségnek az ápolását, amilyen az őskereszténységben jelen volt, nem lehet megvalósítani a rendszeres szombat reggeli istentiszteleteken. Az ilyen közösség csak a kiscsoportokban valósulhat meg. A rendszeres szombat reggeli istentisztelet nagyon fontos. De önmagában nem elegendő.

A Szentlélekkel megtelt kiscsoportokra két példát is találunk a Szentírásban. Pál 1Kor 12 fejezetében bemutatja mennyire lényeges a hívők között a szoros kapcsolat. Az egyház és a hívők tevékenységét az emberi testtel szemlélteti. Bemutatja mennyire fontos, hogy a test minden tagja a szervezetet, mint közösséget szolgálja. A Szentlélekkel megtelt hívőknek szükségük van egymásra. Úgy kell szolgálniuk egymásnak, mint ahogy a szív, a jobb kéz, szem stb. szolgálja a test többi részét. Ez a hasonlat világosan megmutatja, mennyire fontos a test minden részének élő kapcsolatban lennie egymással.

Így az otthonokban összegyűlt kis csoportokban, a Szentlélek képessé teszi a hívőket a szoros kapcsolat fenntartására, az élő kapcsolatra Krisztus testével. Így szolgálhatnak a test tagjai egymásnak. „Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése. Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint; egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által; némelyiknek csodatevő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; de mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja. Mert a miképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is” (1Kor 12:7-12).

"És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesbbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére: Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban; A kiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben” (Ef 4:11-16).

Íme, még egy példa az otthonokba összegyűlt kiscsoportok bemutatására – a tábortűz köré összegyűlt emberek. Emlékezzünk vissza, hogy ültünk valamikor a tábortűz körül és szemléltük, amíg a tűz megemészti és hamuvá változtatja a fát. A tüzet úgy lehetett fenntartani, ha az égő fadarabokat egymás mellett tartottunk és időközönként újabb fadarabot tettünk a tűzre. Ha egy égő fadarabot kivettünk a többi közül, nemsokára megszűnt égni, és kialudt. Ez a példa jól szemlélteti, mennyire fontos a szoros keresztény közösséget ápolni.

A Szentlélektől megkeresztelt hívőknek két dolgot kell megtenniük, hogy életükben ne aludjon ki a „tűz”:

1. Istentől állandóan kérniük kell, hogy a Szentlélek töltse be őket (Ef 5:8)
2. Állandó közösséget kell fenntartaniuk azokkal a hívőkkel, akik szintén Szentlélekkel teltek, illetve vágynak a Szentélekkel való betöltekezésre.

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

A KORAI EGYHÁZ ÉS A KÖZÖSSÉG

Személyes meggyőződésem, hogy az Úr arra indítja népét, hogy részletesen vizsgálja meg az újszövetségi egyház történetét. Az adventista hívők már régóta Isten maradék népének tartják magukat. Valóban Isten Szavának megtartására törekszünk, ahogy azt az újszövetségi egyház is tette. Hiszem, az Úr nem csak arra szólít bennünket, hogy maradjunk meg „az apostolok tudományában” hanem foglalatosak legyünk „a közösségben, a kenyér megtörésében és a könyörgésekben” (Apcs 2:42).

Isten arra szólítja népét, hogy ugyanolyanok legyenek, mint a korai újszövetségi egyház, nemcsak a tanításban, hanem a közösségben is. A közösség fontos része az Isten maradék népéhez való tartozásnak. Figyelmesen vizsgáljuk meg, hogy milyen volt Isten korai egyháza.

Az Apostolok cselekedetei arról értesítenek bennünket, hogy az őskeresztények a templomban és házanként jöttek össze: „És minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel” (46. v). Mivel a keresztényeket nem fogadták örömmel a zsidó zsinagógákban, ezért az otthonuk vált az istentisztelet és a közösség középpontjává. A hívők otthona volt az a hely, ahol összejöttek Istent dicsérni, tanulmányozni és a közösséget megélni. Az Újszövetségben számos szöveg megemlíti, hogy a keresztények házaknál jöttek össze.

Olvassuk el ezeket a szövegeket:

• „És mikor bementek, felmenének a felsőházba, a hol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia” (Apcs 1:13).
• „És egy Lidia nevű, Thiatira városbeli bíborárús asszony, ki féli vala az Istent, hallgata reánk. Ennek az Úr megnyitá szívét, hogy figyelmezzen azokra, a miket Pál mond vala. Mikor pedig megkeresztelkedék mind házanépével egybe, kére minket, mondván: Ha az Úr hívének ítéltetek engem, jertek az én házamhoz, és maradjatok ott. És unszola minket” (Apcs 16:14-15).
• „De a zsidók, kik nem hisznek vala, irigységtől felindíttatván, és maguk mellé vévén a piaci népségből némely gonosz férfiakat, és csődületet támasztván, felháboríták a várost; és a Jáson házát megostromolván, igyekeztek őket kihozni a nép közé. Mikor pedig őket nem találák, Jásont és némely atyafiakat vonszolák a város elöljárói elé, kiáltozva, hogy ezek az országháborítók itt is megjelentek; Kiket Jáson házába fogadott: pedig ezek mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekesznek, mivelhogy mást tartanak királynak, Jézust. Fel is indíták a sokaságot és a város elöljáróit, kik hallják vala ezeket. De mikor kezességet nyertek Jáson és a többiek részéről, elbocsáták őket” (Apcs 17:5-9).
• „Hogy semmitől sem vonogattam magamat, a mi hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként” (Apcs 20:20).
• „Köszöntsétek Priscillát és Akvilát, kik nékem munkatársaim Krisztus Jézusban A kik az én életemért a saját nyakukat tették le; a kiknek nemcsak én mondok köszönetet, hanem a pogányok minden gyülekezete is. És köszöntsétek azt a gyülekezetet, mely az ő házokban van. Köszöntsétek az én szerelmetes Epenétusomat, a ki Akhája zsengéje a Krisztusban” (Róma 16:3-5).
• „Köszöntenek titeket Ázsia gyülekezetei; köszöntenek titeket az Úrban felette igen Akvila és Prisczilla, a házuknál levő gyülekezettel egybe” (1Kor 16:19).
• „Köszöntsétek az atyafiakat, akik Laodiceában vannak, és Nimfást és a gyülekezetet, mely az ő házánál van” (Kol 4:15).

Az apostolok megértették, milyen fontos a házi gyülekezetek kis közössége. Három és fél évig így imádkoztak Istenhez és gyakorolták a közösséget Jézussal. Így értjük meg, milyen fontos volt az apostolok számára a kiscsoportos közösségek folytatása, míg az emberek százai és ezrei fogadták el Krisztust. Az otthonokban az ilyen gyülekezeti közösség megkönnyítette az embereknek az egyházhoz való csatlakozását naponta. „Dicsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel” (Apcs 2:47).

A kiscsoportok nagyban hozzájárultak a gyülekezet növekedéséhez. Becslések szerint a harmadik században a Római Birodalomban hatmillió keresztény élt. A hívők kis csoportjai mindig alkalmas helynek bizonyultak az evangélium terjedésére. Az új hívők könnyen összegyűltek és alaposan megtanították őket. Kézenfekvő, hogy ezek a kis házi gyülekezetek nem csak a hívők gondozására voltak alkalmasak, hanem kis missziói központokká is váltak. A házaknál összegyűlt csoportok lehetővé tették az egyház növekedését, még a nagy üldözések alatt is.

Ahogy a hívők száma növekedett még több otthonban alakítottak újabb csoportot. Az a közvetlen és erős közösség, amely így létrejött, igen szoros kapcsolatot hozott létre a csoportok között is, amely alkalmat adott arra, hogy a hívők kölcsönösen bátorították egymást. Minden embernek szüksége van társai támogatására, teremtettségünknél fogva egységben sokkal erősebbek vagyunk, mint egyedül. A mai keresztényeknek is arra a közösségből fakadó erőre van szüksége, ami a korai egyházban jelen volt.

Imádkozzunk azért, hogy Isten mutassa meg számunkra, mit tehetünk ennek a közösségnek a megvalósításárért saját gyülekezetünkben.

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<

VALAMI, AMI HIÁNYZIK

A Szent Lélek általi keresztség feltétlenül szükséges, ha a keresztény valóban Jézushoz kíván hasonlítani az életében és a szolgálatában. A Szent Lélek általi keresztség útján él Krisztus legteljesebben a hívőben. Ennek a szoros kapcsolatnak az eredményeként a hívő megvívja életének legnagyobb győzelmeit. Győz a bűn felett, és értelmes kapcsolatot alakít ki a Megváltóval.

Lényegében fontos lépés, hogy a keresztény megértse és megtapasztalja a Szent Lélek általi keresztség és a valódi keresztényi közösség közötti kapcsolatot. Függetlenül attól, hogy részesültünk a bibliai keresztségben (víz és Szent Lélek által), nem fogunk az Istentől kívánt mértékben növekedni lelkileg addig, amíg nem ápolunk közösséget a többi Lélektől áthatott hívővel. Megtelni a Lélekkel, de elszigeteltnek és függetlennek maradni a többi Lélektől áthatott kereszténytől nem csupán akadályozni fogja a lelki növekedést, hanem ilyen módon elveszíthetjük a Léleknek teljességét az életünkben.

A Bibliára támaszkodó egyházak, így az adventista keresztények is, hajlamosak a hangsúlyozott intellektualizmusra vallásgyakorlatukban. Mi, Adventisták nagyon sok létfontosságú bibliai igazságot ismerünk. A mi evangelizációs igyekvéseink ezekre a kiemelkedő igazságokra támaszkodnak. Ezért sokan, akik úgy döntenek, hogy egyházunk tagságához csatlakoznak, éppen ezen igazságok miatt teszik.

Az egyik tény, amely gyakran nyugtalanít, az adventista hívek gyengesége a keresztényi közösség területén. Mi aránylag független hivők vagyunk. Az egyénnek már a kiindulásnál rendelkeznie a kell a független lelkület bizonyos mértékével, mert a szombat megünneplése elválaszt bennünket a többi kereszténytől.

Gyakran olvasok a korai keresztény egyház tagjainak pünkösd utáni állapotáról: „És foglalatosak valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben” (Apcs 2:42). Tudtam, hogy a tanítást illetően mi vagyunk az igaz egyház. Ami azonban a közösséget illeti, nem léptünk előre. Észrevettem, hogy az adventisták többsége sokat dolgozik, hogy ellássa a családját, és mindent megtesz, hogy jelen legyen a szombat reggeli istentiszteleten. A legtöbb templomi szolgálat valahogy hivatalos, és kevés vagy semmi időt nem szentel a hívek közötti kommunikációnak. Ezért az átlagos közösségi szellem az istentisztelet előtti és utáni szívélyes üdvözlésre szorítkozik. A többség ezután hazamegy, hogy a következő szombaton újra megjelenjen az imaházban. Sok imaházunkban hét közben is vannak imaórák, amelyek általában az helyi pásztor beszél, utána pedig a jelenlevők imádkoznak. Az átlagos közösségi szellem az istentisztelet előtti és utáni szívélyes üdvözlésre szorítkozik. A hívek többsége azonban túl foglaltnak vagy túl fáradtnak érzi magát ezekhez az istentiszteletekhez.

Gyakran gondolkodom azon, hogy számunkra, adventisták számára a közösségnek nagyobb jelentőséggel kellene bírnia. A következő hét tanulmány arra mutat rá, hogy miért kell a Lélekkel áthatott keresztényeknek szorosabb kapcsolatot ápolniuk egymással, ha el szeretnék érni Krisztus teljességét, és fel szeretnének készülni az Ő eljövetelére.

Isten előtt imádságos szívvel vizsgáljuk meg magunkat, és kérdezzük meg hogy mennyire fontos számunkra a gyülekezeti közösség, mit jelent az számunkra és hogyan lehetnénk áldás keresztény testvéreink számára a gyülekezetben?

(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)

>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<