A mai imatanulmányozásban megismerhetjük annak
módját, hogyan engedhetjük meg Krisztusnak, hogy győzedelmes életét élhesse
bennünk. Amikor megértjük és átéljük ezt az igazságot, keresztény életünk soha
többé nem lesz a régi. Az időnkénti engedelmesség és a megszegett ígéretek
helyett megtapasztaljuk a győzedelmes életet Krisztus által, minden
megpróbáltatás és bűn felett. Hogyan lehetséges az ilyen engedelmes élet?
Ez az az élet, amelyre Isten elhív mindenkit: „Tudván
azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek
teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek” (Róma 6:6). „Ezenképpen gondoljátok
ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus
Krisztusban. Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy
engedjetek néki az ő kívánságaiban, se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak
fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint a kik a halálból
életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek. Mert a
bűn ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem
alatt” (Róma 6:11-14).
Ellen G. White a következőket írja:
„Annak az embernek, aki nem hisz eléggé abban, hogy Jézus megvédelmezheti a bűn elkövetése ellen, nincs elég hite arra, hogy belépést nyerhessen Isten királyságába.” (Manuscript 161, 1897, p.9)
Tehát mit válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy hogyan
élhetünk győzedelmes életet? Engedjük meg Jézusnak, hogy bennünk élhesse
győzedelmes életét, mely igazságot fellelhetjük az egész Bibliában: „Az Úrra
néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök.” (Zsolt 16:8) „Kinek
szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik; Bízzatok
az Úrban örökké, mert az Úrban, Jehovában, örök kőszálunk van.” (Ésa 26:3-4)
„Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet
gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha én
bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad,
én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem
cselekedhettek.” (Ján 15:4-5)
Ha megkértük Jézust, hogy bennünk éljen a
Szentlélek keresztsége által, ha hisszük hogy ezt Ő meg is teszi, és ha
hisszük, hogy Ő bemutatja szeretetét akkor Ő ezt meg is teszi. Ez a hiten
múlik. Ha hiszünk, akkor Ő ezt meg is valósítja az életünkben. Pál apostol
felismerte ezt a tényt, amikor feljegyezte: „Élek pedig többé nem én, hanem él
bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való
hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem” (Gal 2:20). „Hogy
adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az
Ő Lelke által a belső emberben; Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti
szívetekben” (Ef 3:16-17).
Ahhoz, hogy átélhessük, Jézus valóban bennünk
lakozik, meg kell értenünk, hogy Jézus szó szerint bennünk él. Ő elmondta, hogy
ezt megteszi, és hihetünk Neki. Ez akkor történik meg, amikor naponta
megkeresztelkedünk a Szentlélekkel: „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót
ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: a kit a
világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt,
mert nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti
hozzátok” (Ján 14:16-18). „És a ki az ő parancsolatait megtartja, az Ő benne
marad és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből,
a melyet nékünk adott” (1Ján 3:24).
Jézussal, aki bennünk él, egyben a
gondolkodásmódját is elnyerjük: „Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy
megoktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van.” (1Kor 2:16). Elnyerjük
az Ő szeretetét, örömét, békéjét, béketűrését, szívességét, jóságát, hűségét,
szelídségét, mértékletességét – a Lélek minden gyümölcsét. „De a Léleknek
gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség,
szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény” (Gal 5:22-23). Jézus
minden erénye fellelhető bennünk, Jézuson keresztül, aki bennünk lakozik.
Hogyan alkalmazza a keresztény ezt az igazságot? A
következő lépéseket kell megtenni: amikor felismerjük a kísértést, amely a
bűnre csábít:
- Döntsük el abban a percben, hogy nem gondolunk a kísértésre: „Továbbá, atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény, és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok” (Fil 4:8).
- Higgyünk abban, hogy bűnös természetünk hatalma, amely a kísértésre csábít, Krisztus által legyőzetett.
- Higgyünk abban, hogy Jézus bennünk él, és kérjük tőle, hogy adjon erőt, hogy legyőzhessük a kísértéseket. Legyünk részletesek a kéréseinkben!
- Higgyünk abban, hogy Ő megmutatkozik ebben, maradjunk meg ebben a hitben, és ne küzdjünk a kísértések ellen! Amikor küzdünk a kísértések ellen, akkor azokra összpontosítunk, és saját erőnkből próbálunk meg ellenállni, miközben Jézusra kellene tekinteni, hogy győzelmet arathassunk: „Annak okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, a ki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült” (Zsid 12:1-2)
- Köszönjük meg a szabadulásunkat, amelyet elnyertünk tőle.
(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)
>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése