A Krisztusban
lakozásról szóló bibliai tanítás az egyik legfontosabb igazság, amelyet a kereszténynek
értenie kell. A Krisztusban való lakozás és a Krisztus bennünk lakozásának
minden igazsága valóság-élményre támaszkodik. Ám minden keresztény, aki
felfedezi ezt a dicső igazságot a Krisztusban lakozásról és Krisztus bennünk
lakozásáról, hasonló úton jár, mint útitársai.
Elfogadták
Krisztust személyes Megváltójukként, de teherként hordozzák, és zavarba ejti
őket saját keresztényi útjuk (életük), amely az időnkénti engedelmességükben és
a gyümölcstelen szolgálatukban mutatkozik meg. Vágyódtak arra, hogy
következetesen és hűségesen járjanak Urukkal, de ez soha nem sikerült nekik.
Harcba szálltak az őket ostromló bűnökkel, de mintha azt érezték, tapasztalták
volna, hogy a bűnök győzedelmeskedtek felettük. Imádkoztak, tanulmányozták a
Bibliát, de ennek ellenére minden úgy nézett ki, hogy ez nem segítette őket a
vágyott győzelemre. Lehet, hogy a makacs bűnökkel való sokéves küzdelem után a
kétségbeesés és a fáradtság állapotába jutottak. A céltévesztés érzése
lesújtotta őket. Úgy nézett ki, hogy lehetetlen elérni a bűn felett állandóan
győzedelmeskedő életet.
És ekkor, egy
napon felfedezték a Krisztussal élés valódi titkát - azzal a Krisztussal való
élést, aki bennünk él és lakozik. Amikor ezt felfedezték, a feltárt igazság
egyszerűségének tudata elbűvölte őket, mégis ezt az egyszerű igazságot évekig
nem tudták megérteni. Az igazság felfedezése után azonban az életük már soha
többé nem volt a régi. Örömük az Úrban mély és tartós volt. Életük
győzedelmessé vált, még a makacs bűnök felett is. Nem érezték magukat többé
megterheltnek, sem nyugtalannak az Úrnak való szolgálatban, mert szolgálatuk
gyümölcsözőbbé vált.
Bár egyszerű, mégis
megfoghatatlan a Jézusban való lakozásról, valamint a Jézus bennünk lakozásáról
szóló igazság. Hasonlóan ahhoz, hogy hogyan kell nekünk megtapasztalnunk a
győzedelmes keresztényi életet. Ezekre a kérdésekre a választ a keresztények
többsége soha nem fedezte fel.
Ma Isten arra
hív, hogy Krisztusban ezt a csodálatos tapasztalatot magunkénak mondhassuk és
megismerjük. Miért? Jézus hamarosan eljön. Mindazok, akik készek a Vele való találkozásra,
olyanok lesznek, mint Ő: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem
lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz,
hasonlókká leszünk Ő hozzá: mert meg fogjuk Őt látni, amit van.” (1János 3:2)
Naponkénti meg
kell tapasztalnunk a Krisztusban való győzelem teljességét, amennyiben eljövetelekor
hozzá hasonlók szeretnénk lenni. „Mert arra hívattatok el, hiszen Krisztus is
szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az Ő nyomdokait kövessétek:
Aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott, aki szidalmaztatván,
viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan
ítélőre.” (1Péter 2:21-23)
Tehát ennek a
csodálatos bibliai igazságnak nagy jelentősége van a mi időnkben élő keresztények
számára. Jézus hamarosan eljön, és Isten sokkal magasztosabb tapasztalatra hív bennünket,
mint amilyent többségünk valaha is szerzett.
Krisztus a mi
életünkben; ez a dicső reménye az Ő népének: „Akikkel az Isten meg akarta
ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének
gazdagsága, azt tudniillik, hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége”
(Kolossé 1:27)
Ha a hívő ezt az
igazságot megérti és felfedezi, teljes szívvel fogja hirdetni: Mindezt Jézus tette!
A szabadítás, amelyet Krisztus biztosít számunkra, porba taszít minden emberi
dicsekvést. A kísértések és a bűn feletti győzelem dicsőségét az ember nem
tulajdoníthatja magának. Minden dicsőség Istené, és ez az örökkévalóságon át
hirdettetik majd: „hogy ne dicsekedjék Ő előtte egy test sem. Tőle vagytok
pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcsességül lőn nékünk Istentől, és igazságul,
szentségül és váltságul: Hogy amint meg van írva: Aki dicsekedik, az Úrban
dicsekedjék". (1Korinthus l:29-31)
(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)
>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése