Isten szava arra tanít, hogy az ima azért nélkülözhetetlen a hívők és a
gyülekezet életében, mert általa tapasztalhatják meg az ébredést. „Avagy nem
elevenítesz-é meg minket ismét, hogy néped örvendezzen benned?” (Zsoltár 85:7).
Az ima szükséges Sátán „erődítményeinek” ledöntésére és az elveszettek megmentésére:
„Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek,
erősségek lerontására; lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely
Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy
engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2Kor 10:4-5).
Az ima szükséges a keresztény életében hogy erősen álljon az Úrban
„Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és
ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden
szentekért” (Ef 6:18).
Csodálatosnak találom, hogy az ima, amely oly gyenge és jelentéktelen a
testi ember számára, olyan nélkülözhetetlen és hatalmas a lelki ember
meglátásában. Miért olyan lényeges és nélkülözhetetlen az ima az Úr művében?
Akikről tudjuk, hogy Krisztustól távol élnek, és akik Sátán hatalma alatt
vannak, veszélyes a helyzetük. Örök jövőjük van veszélyben, ha meg nem változnak.
Mégis önmaguktól képtelenek megváltozni. Pál apostol úgy írja le őket, mint
akiknek az elméjét Sátán megvakította. „Ha mégis leplezett a mi evangyéliomunk,
azoknak leplezett, a kik elvesznek: A kikben e világ Istene megvakította a
hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát,
a ki az Isten képe” (2Kor 4:3-4).
Az elveszettek világtalanok az evangélium számára, mert az el van
„rejtve” szemeik elöl. A görög szó „kalupsis” vagyis „elrejtve” azt jelenti: lepel.
Az elveszettek megmentésében a lepel eltávolítása kulcsfontosságú jelentéssel bír.
A görög „apo” szó kiegészítésével a lepel „felfedését” vagyis a lepel
levevését” jelenti. Tehát az elveszetteknek le kell venni szemeikről a leplet,
feltárva előttük Isten igazságát. Az elveszetteknek nem több ismeretszerzésre
van szükségük, hanem az elméjükről kell a leplet levenni, hogy láthassák az
evangélium igazságát.
Hogyan kerülhet le ez a lepel az elveszettek elméjéről? A közbenjáró
ima távolítja el a lelki vakság leplét a hitetlenek elméjéről. Sátán az elveszettek
elméjébe téves gondolatokat, és az ő erődítményét építette be. Jó hír azonban
az, hogy Istenünk a keresztényeknek hatalmat adott Sátán „erődítményének” lerombolására,
foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak. „Mert a
mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek
lerontására; lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten
ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy
engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2Kor 10:4-5). Ez a szöveg határozottan rámutat arra, hogy a közbenjáró ima mit jelent
az elveszettek megmentésében.
Ellen G. White világosan megértette annak szükségét, hogy imádkozzunk
azokért, akik távol vannak Krisztustól:
„Sok-sok imával kell munkálkodni a lelkekért, mert ez az egyedüli módja a szívek elérésére. Ez nem a ti munkátok, hanem Krisztusé, aki mellettetek van, hogy hatást gyakoroljon az emberi szívekre.” (Evangelizálás 341. o.)
Krisztusban hívőkként, jogosan küldhetjük kéréseinket a kegyelem
trónjához az elveszettek érdekében. Imáink
tárgya legyen a következő:
- Isten vonja magához őket. „Senki sem jöhet én hozzám, hanem ha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon” (János 6:44).
- Vágyat érezzenek megismerni Istent: „Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyiknktől sem” (Apcs 17:27).
- Higgyenek Isten szavának: „Ugyanazért mi is hálát adunk az Istennek szüntelenül, hogy ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (a minthogy valósággal az is), a mely munkálkodik is ti bennetek, a kik hisztek” (1Thess 2:13)
- Sátán ne tudja őket elvakítani az igazság megismerésére és megsemmisüljenek befolyásai az ő életükben. 2Kor 4:4; 10:4-5
- A Szent Lélek hassa át őket: „És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek” (Ján 16:8-13)
- Forduljanak el a bűntől: „Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljöjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől” (Apcs 3:19)
- Higgyenek Krisztusban, mint Szabadítóban: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek” (Ján 1:12)
- Engedelmesek legyenek Krisztusnak, mint az Úrnak: „Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” (Mát 7:21)
- Meggyökerezvén növekedjenek a Krisztusban: „Azért, a miképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Őbenne, meggyökerezvén és tovább épülvén Őbenne, és megerősödvén a hitben, a miképpen arra taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással” (Kol 2:6-7)
>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése