Jóel próféta a Szentlélek kiárasztásának két idejéről beszélt a korai és késői eső jelképében. „Ti is, Sionnak fiai! Örvendezzetek és vigadjatok az Úrban, a ti Istenetekben; mert megadja néktek az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat néktek az első hónapban” (Jóel 2:23).
Péter pünkösdi prédikációjában a korai eső beteljesülését magyarázta hallgatóinak, és a Szentlélek kitöltésének idejét látta akkor beteljesülni. „Hanem ez az, a mi megmondatott Jóel prófétától: És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. És éppen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak” (Apcs 2:16-18).
A Lélek kitöltésének ezt a korai esőjét nevezi Jézus a Szentlélek általi keresztségnek: „És velök
összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem: Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban
Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap múlva. Hanem vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és
Samariában és a földnek mind végső határáig” (Apcs 1:4-8).
A Cselekedetek könyve az evangélium hirdetésnek egy hatalmas erővel, feltartóztathatatlanul előre haladó, művéről számol be. Ezrek keresztelkedtek meg, és döntöttek Krisztus mellett. A Cselekedetek könyvét olvasva minden kereszténynek az a gondolata támad, hogy bárcsak megismétlődne a Szentlélek ilyen erejű kitöltése.
Néhány évvel ezelőtt nagyon vágyakoztam a Lélek általi keresztségre, és kezdtem jobban megérteni Isten Lelkének a hatalmas erejű újbóli működését. Isten kezdte kijelenteni számomra, hogy a Lélektől felkent, és betöltekezett hívőket hogyan fogja felhasználni, hogy általuk ezreket nyerjen meg Krisztusnak. Megértettem, hogy nem a képzett evangélisták, a rádió, vagy a televízió által végeztetik el az evangelizálás nemes munkája az utolsó időben, bár ezeknek is meg van a maga szerepe, ellenkezőleg, Isten műve akkor fog befejeződni, amikor népe könyörög a Szentlélek általi keresztségért, és meg engedi Krisztusnak, hogy rajtuk keresztül elérjen másokat is.
Az evangelizálás munkája nem új programok, új módszerek által fejeződik be: Isten a megszentelt, a Lélektől kitöltött hívők által fog működni, akik alárendelik magukat akaratának, és megengedik Neki, hogy bennük éljen, és általuk elérjen másokat is. Ezért mondta Jézus tanítványainak, hogy várjanak a Lélek keresztségére, mielőtt az evangéliumot elvinnék a világnak (Apcs 1:4-8).
Habár a tanítványok Jézussal voltak három és fél évet, és szolgáltak másoknak, mégsem voltak felkészülve, hogy a világnak Jézusról prédikáljanak. A Szentlélek erejére kellett várniuk. Majd ha Isten népének tagjai így élik meg a Krisztussal való közösséget, akkor történik meg másodszor is az evangélium hasonló mértékű hirdetése, és a Szentlélek másodszori kitöltése is. Akkor leszünk készen a Késői esőre.
A következő hét alkalom abban fogja segíteni az olvasót, hogy megértse miként fog másodszor is az evangélium futótűzként terjedni, és hogyan fog benne minden odaszentelt hívő részt venni. Akik vágyva várják Uruk megjelenését, azok részt is fognak benne venni.
(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)
>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése