Gyakran
imádkozunk valamiért, de nem kitartóan. Az imában való kitartás önmagában ugyan
nem elégséges, de kitartás nélkül nem várhatunk választ imáinkra. Mindazok,
akik készen várják majd a találkozást Jézus Krisztussal, személyes
tapasztalatokkal kell rendelkezniük a kitartó ima terén. A felkészülésben az
ima játssza a fő szerepet.
Jézus
személyesen ismerte a kitartó ima fontosságát. Gyakran egész éjszakákat imában töltött.
Lukács 18. fejezete kitűnően ábrázolja a kitartó ima szükségességét. Két fontos
tanítást kaphatunk ebben a fejezetben.
A
rövid példázat így kezdődik: „Monda pedig nékik példázatot is arról, hogy mindig
imádkozni kell, és meg nem restülni” (Lukács 18:1). A példázat a kitartó imáról
szól. Lukács tudta, hogy Jézus azt tanítja, hogy mindenhol imádkozni kell
Istenhez. Ne engedjünk helyet az unalomnak a válasz megérkeztéig. A görög „imádkozni”
szó igei alakja folyamatos műveletet jelöl. Jézus az tanítja, hogyan kell szüntelenül
imádkozni. Sose álljunk le, ne hagyjuk abba a fohászkodást!
Íme
a következő igerész, mely megerősíti a kitartó ima fontosságát: „Hát az Isten
nem áll-é bosszút az választottaiért,
kik hozzá kiáltának éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk?” (Lukács 18:7). Jézus itt világosan tanítja, hogy imánkra
Isten megérkezik, ha kitartóak vagyunk az imádkozásban („éjjel és nappal” kiáltunk
hozzá).
Ellen
White a maga idejében felismerte Isten népének lelki gyöngeségét. Isten
angyalától megkérdezte, miért van ez így. Figyeljük meg a választ:
„Megkérdeztem az angyaltól, miért nincs több lelki erő és hit Izraelben? Így válaszolt: „Ti túl hamar elengeditek az Úr kezét. Legyetek erős hittel kitartóak, amikor a Kegyelem Trónjához intézitek fohászaitokat! Isten ígéretei bizonyosak. Higgyétek, amit kértek, és megkapjátok!” Az angyal ezután Illésre hívta föl a fgyelmemet, aki hozzánk hasonlóan halandó ember volt, de kitartóan imádkozott és hite kiállta a próbát. Hét alkalommal kérte Istentől az esőt és csak a hetedik alkalommal jelent meg a felhő.”
(Ellen G. White, Korai írások, 73.o.)
Sokan
közülünk még mindig túl gyorsan elengedik Isten kezét. Meg kell tanulnunk több
időt tölteni Istennel!
„Késztess
bennünket a szüntelen imára egészen a lelki újraébredésig!”
(Forrás:
Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second
Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)
>>
ÁLDOTT SZOMBATOT! <<
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése