Lukács evangélista feljegyzi, hogy a tizenkét tanítvány elhívása előtt Jézus visszavonult imádkozni: „Történt azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát. Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett” (Lukács 6:12-13).
A megdicsőülés hegyén Jézus imádkozott (Lukács 9:29). A Szentlélek arra késztette, hogy sok időt töltsön imában mennyei Atyjával. Nagy szükségét érezte annak, hogy beszéljen Istennel. Tudta, hogy csak az ima óráiban válhat eggyé Atyjával, és kaphat erőt annak a munkának az elvégzésére, amiért jött. Az imában töltött időnek köszönve győzedelmeskedett Jézus Sátán felett.
Amikor arról olvasunk, hogy Jézus szembeszállt Sátánnal emberek életében és a természetben, ördögtől való megszállás, halál, vihar, vagy más formában; nem találkozunk azzal, hogy e pillanatokban erőért imádkozna. Már elnyerte ezt az erőt Atyjától, miközben imában erősítette meg a Vele való kapcsolatát. Sátánnal és munkájával találkozva Jézus az Atyától nyert erővel és hatalommal szólt, és Sátán ereje máris megtört. Krisztus szava kiűzte az ördögöket, betegeket gyógyított, halottakat támasztott, vihart csendesített. A tanulság világos: Krisztus fenntartotta Atyjával való közösségét, és az erőt az ellenség feletti győzelemre éppen az ima alatt kapta. Ezek az imában töltött órák erősítették Jézus Atyjával való oszthatatlan közösségét. Mindennap tudatában volt Atyja jelenlétének. Jézus egész életében tudatosan ápolta ezt a természetes egységet Atyjával. Akármikor összetűzésbe került Sátánnal, kész volt szembeszállni a kihívással és az imának köszönve minden alkalommal győzedelmeskedett.
Krisztus példát adott a tanítványoknak, hogy miként kell az imaéletnek kinézni. Az ima szolgálatuk központi része volt. Minthogy az egyház növekedése mind több időt igényelt, a tanítványok diakónusokat választottak az „asztal körüli szolgálatra”, éspedig a következő indoklással: „Mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett” (Apcs 6:4).
A korai egyház hívei az ima emberei voltak. Ezt találjuk róluk feljegyezve: „Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban” (Apcs 2:42). Az első hívők a templomban, otthonaikban és a természetben imádkoztak. „Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz” (Apcs 16:13).
Minden apostol az ima embere volt. Pál apostol azt mondja, hogy éjt nappallá téve imádkozott a hívekért: „Amikor éjjel és nappal buzgón könyörgünk azért, hogy láthassunk benneteket, és kipótolhassuk hitetek hiányosságait?” (1 Thess 3:10). Miután az apostolok az ima emberei voltak, Istenben erősek voltak. A korai keresztények az ima emberei voltak, ezért Isten nagy csodákat tehetett rajtuk keresztül. Az imának köszönve az evangélium elhatott a világ végső határáig. „Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem” (Kolossé 1:23).
Isten minden keresztényt hív, hogy az ima nagy harcosa legyen.
"Nyisd meg elmémet, hogy megértsem tanításaidat! Motiválj, hogy szüntelenül Rólad elmélkedjem! "
(Forrás: Smith, Dennis E. 40 days: Prayers and devotions to prepare for the Second Coming. Hagerstown MD: Review and Herald Pub. Association, 2009.)
* - Ahol másként ezt nem jeleztük, ott a Revidiált Újfordítású Biblia szövegeit idézzük.
>> ÁLDOTT SZOMBATOT! <<
