"És megnyílt az Isten temploma a mennyben,
és templomában láthatóvá lett az ő szövetségének ládája;
és villámlás, égzengés, mennydörgések,
földrengés és nagy jégeső támadt."
földrengés és nagy jégeső támadt."
(Jelenések 11:19)
A földi szenthelyet (szenthajlékot, szent sátort) Mózes építette arra a mintára, amelyet a hegyen mutattak neki. "Ami példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak... ajándékokkal és áldozatokkal" (Zsid 9:9). A szent sátor két szent helyisége "mennyei dolgoknak ábrázolatai" voltak (Zsid 9:23). Krisztus a mi nagy Főpapunk, a "szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr és nem ember épített" (Zsid 8:2). Midőn János engedélyt kapott, hogy betekintsen Isten mennyei templomába, látta, hogy "hét tűzlámpás ég vala a királyiszék előtt" (Jel 4:5).
A próféta engedélyt kapott, hogy szemlélje a mennyei templom (szenthely) első részét: a szentélyt; "hét tűzlámpást látott" ott és az arany oltárt, amelyeket a földi szentélyben a hétágú arany gyertyatartó és a füstölő oltár ábrázolt. Majd újra "megnyilatkozék az Isten temploma a mennyben" (Jel 11:19), és a belső függöny mögött látta a szentek szentjét a szövetség ládájával, amelyet a Mózes által készíttetett szent frigyláda ábrázolt a benne levő kőtáblákkal, amelyek Isten törvényét tartalmazták.
János kijelenti, hogy látta a mennyei templomot (Jel 11:19). Az a szenthely (templom), amelyben Jézus szolgál érdekünkben, a nagy eredeti, amelynek másolata volt a Mózes által készített szenthely, szent sátor vagy szent hajlék.
A mennyei templom a királyok Királyának lakóhelye, ahol ezerszer ezeren szolgálnak Neki és tízezerszer tízezren állnak előtte (Dán 7:10). Az a templom megtelt Isten örökkévaló trónjának dicsőségével, ahol a szerafimok, az Ő ragyogó testőrei imádatukban eltakarják arcukat. A mennyei templom mérhetetlen nagyságát és dicsőségét semmilyen földi építmény se ábrázolhatja. Mégis a földi szenthely (szent sátor) és szolgálata fontos igazságokat tár elénk a mennyei templommal (szenthellyel) és az emberiség megváltása érdekében ott folyó nagy munkával (közbenjárói szolgálattal) kapcsolatban.
Mennybemenetele után Megváltónk megkezdte szolgálatát, mint Főpapunk, amelyről Pál apostol így ír: "Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk" (Zsid 9:24). Amiképpen Krisztus szolgálata két nagy részből állt és mindegyik egy bizonyos ideig tartott, s bizonyos jellegzetes helyet foglalt el a mennyei templomban (szenthelyen), úgy a jelképes földi szolgálat is két részből állt: a mindennapi és az évenkénti szolgálatból. Mindegyik szolgálatot a szent sátor (szenthely) más - más helyiségében végezték.
Amint mennybemenetelekor Krisztus megjelent Isten jelenlétében, hogy kiontott vérére hivatkozva könyörögjön a bűnbánó bűnösökért, úgy a pap a mindennapi földi szolgálatban az áldozati állat vérét hintette a szentélyben a bűnös érdekében. Amiképpen Krisztus vére felmenti a bűnöst a törvény kárhoztatása alól, de nem törli ki a bűnt, hanem a szenthely feljegyzésében marad a végső engesztelésig, úgy a jelképes szolgálatban a bűnért való áldozat vére eltávolította ugyan a bűnbánó bűnösről a bűnt, azonban a szent hajlékban maradt az engesztelés napjáig.
A végső ítélet nagy napján megítélik "a halottakat azokból, amik a könyvekbe írva voltak az ő cselekedeteik szerint" (Jel 20:12). Akkor Krisztus engesztelő vérének érdeme által minden igazi bűnbánó bűnét kitörlik a mennyei könyvekből. Így a mennyei szenthely (templom) megszabadul, vagy megtisztul a feljegyzett bűnöktől. A jelképes földi szolgálatban ezt a mennyei, nagy engesztelési napot, vagyis a bűnök kiirtását az engesztelési nap (7. hó, 15. napjának) szolgálata, a földi szent hely, szent sátor megtisztítása ábrázolta. Ezt a szolgálatot a szenthelyet (szent sátort) beszennyező bűnök eltávolítása által végezték el a bűnért való áldozat vérének ereje, érdeme által (PP 356-358)."
(Ellen Gould White, Tanácsok a gyülekezetnek, Advent Kiadó, Budapest, 1993. pp.396-397)
Amint mennybemenetelekor Krisztus megjelent Isten jelenlétében, hogy kiontott vérére hivatkozva könyörögjön a bűnbánó bűnösökért, úgy a pap a mindennapi földi szolgálatban az áldozati állat vérét hintette a szentélyben a bűnös érdekében. Amiképpen Krisztus vére felmenti a bűnöst a törvény kárhoztatása alól, de nem törli ki a bűnt, hanem a szenthely feljegyzésében marad a végső engesztelésig, úgy a jelképes szolgálatban a bűnért való áldozat vére eltávolította ugyan a bűnbánó bűnösről a bűnt, azonban a szent hajlékban maradt az engesztelés napjáig.
A végső ítélet nagy napján megítélik "a halottakat azokból, amik a könyvekbe írva voltak az ő cselekedeteik szerint" (Jel 20:12). Akkor Krisztus engesztelő vérének érdeme által minden igazi bűnbánó bűnét kitörlik a mennyei könyvekből. Így a mennyei szenthely (templom) megszabadul, vagy megtisztul a feljegyzett bűnöktől. A jelképes földi szolgálatban ezt a mennyei, nagy engesztelési napot, vagyis a bűnök kiirtását az engesztelési nap (7. hó, 15. napjának) szolgálata, a földi szent hely, szent sátor megtisztítása ábrázolta. Ezt a szolgálatot a szenthelyet (szent sátort) beszennyező bűnök eltávolítása által végezték el a bűnért való áldozat vérének ereje, érdeme által (PP 356-358)."
(Ellen Gould White, Tanácsok a gyülekezetnek, Advent Kiadó, Budapest, 1993. pp.396-397)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése